2009. július 4., szombat

So cute

Igazából ez nekem nem nagyon szokásom meg nem is szokhattátok meg tőlem h csajokról írjak és rakjak fel képeket de most azt hiszem erre is kitérek. Nem hiszem h ez a dolog állandosulni fog, csak most ez a hölgyemén véleményem szerint megérdemel egy postot. Főleg a szemei, gondolom a leleményesebbek meg akik beszélnek velem msn en is tudják már ennyiből h kiről is van szó. Az említett hölgyemény nem más mint Rachel Bilson, aki aktuálisan most a Chuck-ból ismerős nekem. Azonban amikor már itt megláttam tudtam h én ezelőtt már láttam őt valahol és kis kutakodás után sikerült is kiderítenem h tényleg igazam volt és pontosan hol is bukkant fel ezelőtt a kis drágaság. Nekem elsősorban a Hipervándor (Jumper) című mozifilmből volt ismerős ahol Hayden Christensen kedvesét alakította. Ezek után Viktor még rásegített annyiban h a Narancsvidékben is szeperelt 4 éven keresztül. Mondjuk én egy részt nem láttam még abból a sorozatból, csak egy két promot és akkor is csak sok fullos csaj fogott meg. Mint kaptam a fülest a sorozatfelelőstől a történet SEM ROSSZ, de azért nem feltétlen azon van a hangsúly. Szóval lehet h egy kis vizuális örömszerzés céljából majd nekivágok az OrangeCountrynak is. A hölgyeményünk 81-es születésű és jelenleg egyedül járja LA utcáit ami számomra meglepő. Egy ilyen aranyos és cuki csaj egyedül van ? Hmmm lennék vagy 7-8 évvel öregebb és vagy 7-8ezer km-el laknék csak arréb. Eszméletlenek a szemei, azok egyszerűn gyönyörűek. Egyébként is a barna szem a gyengém, de ezek, egyenesen kész :D :D. Nah de nem akarom nagyon sokáig a szöveggel untatni a népet most egy két vegyes, HQP-ről származó képpel örvendeztetem meg főleg a férfi olvasóközönséget.




2 megjegyzés:

  1. Marhára emlékeztet valakire, akit ismerek... Hmm de kire? Sztem kisúji pedig :D

    VálaszTörlés
  2. Ezt most nekem tudni kellene ? :D de ha kisujon van egy ilyen vki és nekem nem ugrik be az akkor ? :O :O ...akkor baj van :D :D

    VálaszTörlés