A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sport. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sport. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. július 2., csütörtök

Csütörtököt mondok...

Nah hát a tegnap esti/délutáni postban arról volt szó h majd este lesz egy kis Kikötő. Ez így is lett de mivel nem olyan egyszerűen és unalmasan telt az este mint mi azt gondoltuk ezért mindenféle képpen megérdemel a dolog egy postot. Úgy indult a dolog ugyebár h Zsoltival a nyakamba vettem Debrecent és nekivágtunk utunknak amely amely normál esetben a Nagyerdőn keresztül vezetett volna utunk céljához. Ámde útközben jön a telefon a volt főbérlőmtől, h az albiban ahonnan nem régen jöttem el, most már mint emlitette az uncsitesójai vannak és nem jó a net. Mivel én voltam a net felelős meg szinte mindenért a felelős az albiban felhívott és mondta h volna egy kis gikszer és meg kéne oldani. Hát mint ugye kicsit avatatlan lévén Ő is meg a uncsija is nem tudták gyorsan és érthetően és legfőképp szakszerüen kifejteni h mégis miben leledzik a probléma. Nah mondom egye bassza most egy netkapcsolat megjavitása nem telhet 10 percnél többe, mondom pont bent vagyok Debrecenbe, ha értem tudsz jönni akkor leugrunk és meglessük mi a pálya. Laci nagy hálálkodással közölte h 10 perc és jön is. Így is lett és már uton is voltunk a kis seatban a régi jó kis lakáson felé (igazából most h így eljöttem gondoltam bele h mennyire a szívemhez is nőtt az kis zug ott :) ). Betoppanva megint csak egy mély megdöbbenés fogadott úgy engem mint Zsoltit is. Ugye Zsolti járt nálam nem egyszer amikor még én laktam ott és akkor ahogy kinézett az nem volt egy tündérmese. De most , hát baszki öröm volt komolyan bemenni, szépen otthonosan ki volt dekorálva minden. Abszolút melegséget és otthonias hangulatot árasztott. Nah hát aztán akkor kicsit probálták még magyarázni h mi a gond, nah mondom oldjuk gyorsba essünk neki a vasnak. Igazából a gép elindításánál már vicces dolgok voltak mert az azt adta fel h az utolsó helyes rendszerkonfigot töltse be vagy normál modú indítás, szóval nem éppen egészségesen állt le a gép utoljára. Kis tanakodás meg a csajok aranyos és elég komoly piszkálása után rájöttünk h egyszerűen a rohadt tűzfal blokkolja a netet. Egy pipa ki és máris ment minden min' állat :D jó kis 20/10 es net, szerettem is nagyon, sok-sok le-és feltölött adatot köszönhetek neki. Ezután Laci hála képpen elvitt minket kocsival a Kikötőbe és meghivott engem is meg Zsoltit is egy sörre. Ezt a sört Zsoltival beszélgetve és nézelődve szépen megiszogattuk majd mivel az orrunk elött ment el az utsó villamos ezért egy kis kellemes séta vette kezdetét hazafelé a Doberdóra. Itthon most az átlag lakószám felett voltunk még mindig. Az alvást ugy tudtuk kivitelezni h Ferike Lacika és Zsolti az egyik szobába, míg Tibi Nóri meg én a másikban. Az utóbbi esetben annyi volt csak a gond, h egyetlen darab ágyon aludtunk 3an :D :D. Elég érdekes volt de megoldottuk, mindneki az élén aludt és ha vki fordult akkor szépen fordult vele szinkronba mindenki. Egészen türhető megoldásnak bizonyult ez. Azzal voltak már inkább gondjaim h reggel Tibi is meg Nóri is felkelltek már 6 óra körül és ez az 1 órai elalvás tekintetében elég korán volt. Mondjuk én még utánna egy olyan 2 orácskára visszaszenderedtem ekkor már egyedül birtokba véve az ágyat. A felkelést követően gyorsan összeszedtem kevés cuccomat és úgy döntöttem hazafelé veszem utam. Kibuszoztam a vasutvégre majd egy kis péksütemény társaságában megvártam a vonatomat. Hazaérkezvén kisúlra azt éreztem h melegebb van itthon mint Debibe pedig ott is kurva meleg volt. A hüvös szobában nem találván jobb elfoglaltságot megint csak Chuck-ot néztem. Aztán a kora délutáni órákban kaptam egy kurva rossz hírt ami miatt rohadtul elkeseredtem és szar kedvem lett. Ezen egy kisseb agyideggörcs és mérgelődés után túltettem magam. Ha máshogy nem telekajáltam magam és néztem tovább a sorozatot. Aztán nem olyan soká, olyan fél 6 körül talán kapom a telefont Bigutól h esetleg nem-e akarok kimenni a grundra kosarazni, mert csak 3an vannak és kéne egy negyedik. Az idegeskedés meg a mérgelődés miatt faszán befájdult a fejem és elég szar kedvem is volt, de mondom ennél rosszabb úgy sem lehet, szal gyerünk. Így aztán kosaraztunk a srácokkal kb 2 orát, az első orában volt csak konkrét játék amiben nagyon elfáradtam az elején eléggé fájt az oldalam, marha régen voltam kint utoljára, elszoktam megint. Utánna ilyen ökörködés és dobolás vette kezdetét, majd amikor már elkezdett sötétedni és csíptek a szunyogok elíndultunk hazafelé. Egy kiadós zuhany után pedig az éppen eddig olvasott blogbejegyzést írtam meg, ami most véget is ér. Hamarason ujra jövök.

2009. június 20., szombat

NBA Champions - 08/09 LA Lakers

Azt ígértem ám én még anno h majd minden meccsről írni fogok a blogon h hogyan zajlott és h miket láttam milyen volt a játék, de sajnos ezek nem jöttek össze hatalmas bánatomra nem is tudtam megnézni csak az első 2 mérközést. Ugyanis a meccsek ezután mindig úgy voltak h azutáni nap már mennem kellet vizsgáznni h az ég szakadna az összes rohadt egyetemi vizsgára ebben félévben. Szóval megint nem tudtam úgy végig követni a nagydöntő mérkőzéseit ahogy én azt igazából elterveztem és szerettem volna. Most sem akarok nagyon sokat írni róla de azért mégis mert csak ejtek pár szót.
Mint ugye tudjuk ott maradt abba a meccsek közvetítése h a Lakers megnyerte nagyon simán az első meccset. A 2. mérkőzés ennél már jóval-jóval szorosabb volt , itt már az Orlando az éledezés jeleit mutatta. De sajnos elvéreztek a hosszabításban, így Kobe-ék 2-0 -val vonulhattak Orlandoba, a kis kiruccanásukra. Ezután az következett h 3 mérkőzés Orlandoban h ezek után ha szükséges az utolsó 2 mérkőzésre visszatérhessenek L.A.-be. Elsőre azt hitte az ember az első Orlandoi mérkőzés után h a Magicnek csak hazai levegőt kellet szívnia ahhoz h megtudja verni a Lakers-t, mert rekordot jelentő 63.5 % dobtak a mérkőzés folyamán, ez az első félidőben még ennél is félelmetesebb számon állt. Ezt a meccset magabiztosan és igen stabil teljesitménnyel hozta a Magic. Azomban csak az első lélegzet vétel tűnt életmentőnek orlandoban. Mert a szép győzelem dacára következő meccse hasonló képpen kikaptak , igaz megint nagyon szoros meccs volt és csak Derek Fisher 2 "heroic 3-pointer"-ének köszönhetően tudta hosszabítás után legyürni a Magicat a Lakers. Ekkor mutatott 3-1 -et a Lakers javára a párharcban a győzelmeket strigulázó tábla. Ezutén következett az 5. meccs ami 2 oldalról megvilágítva mindenkinek mást jelentett. A Lakers oldaláról a "Road to redemption" kapuja , míg a Magic számára az utolsó szög a koporsóban, ezáltal eszméletlen nyomás volt a vállukon. Az 5. meccs is a Lakers győzelmével zárult így hát mostmár itt is hivatalosan is a 2008-2009 es NBA Nagydöntőjének győztese, a Bajnok a Los Angeles Lakers. Emelett még kiemelném h Kobe Bryant lett a Finals MVP , ki más is lehetett volna ha nem Ő.
Lényegében minden meccsen a Ő volt a Lakers vezére egy pillanatig nem fért semmilyen kétség ahoz h ő lesz az MVP. Igazából ez az első pillanattól kezdve érződött. Úgy játszott ahogy kellet és győzelemre vezette a csapatát. Ezzel magának megszerezte 4. aranygyűrűjét az edzőnek pedig Phil Jacksonnak ezzel már 10. NBA aranygyűrűje van edzőként. It's Amazing. Ez a Lakers most megmutatta igazi erejét, talán a 2. meccs alkalmával hallottam azt az egyik kommentátortól hogy a Lakers igazi erejét még eddig nem is láthattuk mert nem egyszerüen nem volt rá szükség. Itt a nagydöntőben pedig annyira koncentráltak voltak annyira éhesek voltak a sikerre h egy pillanatra sem hagytak senkinek semmilyen okot arra h kételkedhessenek a győzelmükben.

2009. június 6., szombat

Lássuk megy-e még a Photoshop

Nah h legyen már egy kicsit már is itten a kosárlabdán kívűl most a photoshopról fogok írogatni ezt azt , vagyis arról h mit akarok most éppen megint össszehozni. Hogy meg ne lepödjön senki a változatosság kedvéért kosaras háttérkép lesz ez is. (aki több időt tölt velem az tudja h most az NBA nagydöntő miatt vagyok igy bekattanva) Szóval tehát nemrégiben idnult hódító útjára egy ujabb ismerősöm blogja még pedig a jó öreg Pityu barátomé (művészneve és blogcíme : Erdict - Dont hold back your Creativity). A kollega leginkább a photoshop és az ezzel történő varázslás, alkotás köré szándékozik szervezni a blog gerincét alkotó témákat, de azért ahogy a bevezetőben majd Ti is olvashatjátók, élete apró történéseibe is belekukkanthatunk (de nem ez lesz túlnyomó többségben). Nagy örömmel vettem erről tudomást h ilyen témában is lesz ismerős aki majd bolgot ír mert így majd lehet én is sok okossággal leszek gazdagabb. Magam is szoktam photoshoppal "garázdálkodni" ha időm engedi. Többnyire azomban ötlethiánnyal szoktam küzdeni. Egy a blogon belinkelt fórumról szoktam a kosaras háttereimet és képeimet összegyüjteni és néha ha kapok ezekből egy kis ihletet akkor magam is gazdagítom őket egy saját alkotással. Nem igazán olyan szinten dolgozom Én mint azok akik munkáit csodálhatom a gépemen, de igyekszem. Most ugyebár számomra nagy kosárlabda láz van mivel ugye aktuálisan zajlik a Nagydöntő, ez most egyfajta "alkossunk megint vmi kosaras képet" fajta dolgott hozott elő belőlem és most meglepő módon még egy egész komplett elképzelés is él a fejemben h mit szeretnék megvalósítani. Renngeteg stock fotó van a gépen szóval az alapanyagok sem szoktak gondot jelenteni, de azomban most a kép jellegéből adódóan nem volt elég a gépen található közel 3000 válogatott kép. Folytatni kellet a vadászatot az interneten h a megfelelő pozicóból a megfelelő szögből készült képek álljanak a rendelkezésre az ötletem megvalósítísához, ami a következő képpen néz ki kezdetleges formában ( a kép csak illusztrációt szolgálja, még nem volt időm a képek szélét, a kivágást rendesen megcsinálni éppen csak egymás melél dobtam a képeeket). Tehát ezért jelentett nagyon nagy problémát a képek összeválogatás mert olyan képek kellettek amiket egymást után rakva egyfajta folyamatos mozgás hatását keltik. Volt meg van is hasonló képem amit már mások elkészitettek, de még Kobe-s nincs is egyrészt meg én még ki akarom egészíteni a dolgot ezzel azzal h még lesz a képen egy nagy 3D-s szöveg is, továbbá egy két mutatós effektet is szeretnék kiprobálni. Kiegészítés képpen majd megy kis Illustratoros vektorokat is szánok neki diszités képpen, de ez még nagyon messze van. Rengeteg munkát fog majd igényelni a dolog mert ugye egyenként kell majd a képeket effektezni aztán majd szépen egy ilyen motion hatást kelltve vmivel még a mozgás illuzioját is meg kellene probálni visszaadni. Nem tudom mi fog belőle kisülni de remélem sikerül majd belőle vmi mutatósat kihozni. Az alapötlet ebből a képből származik aminek van animált változata is csak azt most nem találtam meg :D ezért érjétek be csak ezzel:
Még igazából szerencse h a neten ennyi mennyiségű kép elérhető ezekről a játékosokról és lehetővé teszik az ehez hasonló ötletek megvalósítását. Gondolkodom h majd egy kicsit részletesebben is bemutatom majd h hogyan haladok a kép megvalósításával de még nem tudom lesz e elég türelmem a sok pepecs munka mellet még dokumentálni is a dolgokat, meg igazából nem is akarom elvenni a új blog kenyerét sem :) csak most a friss új lelkesedés bennem is felébresztette a alkothatnékot. Amint jutok esetleg vmire azt megláthatjátok.

2009. június 5., péntek

The Finals Game 1

Hát sikerült csak megoldanom h megtudjam nézni A Nagdöntő első meccsét élőben. Ha már sikerült akkor első kézből osztom meg veletek h mit is tapasztaltam láttam és h mi lehetetett a gond itt ott amott. Igaz tudom h ezeket a postokat az olvasótáborom jelentős része (99%-a) el sem fogja olvasni mert nem érdekli őket a kosárlabda, de engem meg annál inkább, úgy hogy ezzel elkezdve minden meccsről amenynire részletesen csak tudom meg éppen kedvem van hozzá leírom mi is zajlott.
Nah de akkor kezdjük is el a dolgokat az elején. A meccs és a párharc kezdetet elött már írtam egy kis felvezetőt amit probáltam egy kis videóval is szinesebbé tenni de mint halottam így sem volt eléggé érdekes ahoz h egyesek belekukkantsanak (ezen a "senki sem olvassa a kosaras dolgokat" kicsit nehezen lépek tovább" ).
Tehát kicsit elöszőr a meccs megtekintésenek körülményeivel kezdeném a dolgokat. Mivel sajnos nekem az albérletem ben sem TV, sem pedig Digi vagy egyéb televiziós szolgáltatás nem elérhető és sajnos az internetes tv-n a sport1 sosem jön be, rákényszerültem arra h vkinél mégis meghuzzam magam amig megtekintem eme számomra eléggé fontos meccset. Ezt végül a Zsoltiék albérletében tudtuk megvalósítani. Jómagam - amár elöbb említett Zsolti - és Feri társaságában kezdtünk hozzá a meccs megtekintéséhez. Zsolti első alkalommal nézett ilyen sporteseményt így néha egy két kérdése akadt a témában, de legalább láttam h vmennyire érdekli, meg a vége felé már kifejezettem "normálisan" reagált Kobe eszméletlen dobásaira.

Tehát elkezdödőtt a bevonoulás, érezhető volt a levegőben a nagy feszültség. Mindenki arcára kivolt kicsit ülve az idegesség és a bizonytalanság, az a fajta tanácstalanság amikor még csak tapogatozva sem tudja kitalálni h mi is várható. Sok arcon erős koncentrálás huzott pár redőt, majd a nyitó ceremónia után felálltak a csapatok a kezdőfeldobáshoz. Ez első negyedben mind2 csapat játékára az volt a jellemző amit eddig is leolvashattunk az arcokról. Mindenki kicsit bizonytalan volt, tapogatozott . Ez azt eredményezte h a 2 csapat fej-fej mellet haladt. Értelem szerű h a playoff meccsek hangulata és nagydöntőbeli meccs hangulata között is hatalmas kölünbség van csak úgy mint az alapszakasz meccsek és a rájátszás meccsek között, ezért is volt érhető hogy így telt az első negyed, bele kellet kicsit rázodni mind2 gárdának a dologba. A első negyedben a Lakers első 10 pontjából Bynum 6 pontot dobott , majd fokoztatosan beindultak a többiek is. Több nagy kérdés , miszerint hogya fogja a Lakers levédekezni Howard játékát és hogyan fogja megoldani a periméter hatásos felügyeletét, hamar választ kaptunk. A kezdéstől Howardon Bynum védekezett, de mihelyst (kb 9 perc után CSAK ) szedte össze Bynum a 2 személyi hibáját. Ezután ugye egyből le kellet ülnie, így Gasolra maradt Superman örzése. A meccs elött az merült fel a sajtóban h Howard nem lesz lekettözve, ennek ellenére az első olyan alkalommal amikor szükség volt rá, egyből odaléptek és odasegitettek a védekezésben. Ezzel a Howard-on való védekezés feltérkepezödött, amig Bynum tudja és nem küzd falt gondokkal addig megoldják egy-az-egyben, ha viszont le kell ülnie akkor jön Gasol, aki lemegy centerbe és majd egy kis besegitéssel le fogják kettőzni Howardot. Azért is volt fontos ezt a feladatot megoldani mert ha ez nem ment volna elég sikeresen akkor Howard ugyanugy szétkapott volna mindenkit a palánk alatt mint ahogy azt tette a Cav's ellen. Mivel a festékben való játék eröltetése nem igazán hozott sok sikert a Magic számára következett az amit egyértelműen mindneki várt, ha nem fog menni Howardnak akkor fog jönni az h kiosztja (meg amit minden rendes centerrel ellátott csapat játszik, egyszerű inside-outside ) és szépen a csapat összes mesterlövése majd zuzza be a 3asokat. Talán a nyomás miatt, talán a tapasztalatlanság miatt vagy ki tudja még mi miatt most a 3asok sem sültek a Magicnek. Lewis és Turkoglu még az elején be-bedobott egy néhány triplát de ezután ez nem volt jellemző. Az eddig megszokott sima folyékony passzjáték sem volt most meg mint ahogy az szokott , így hiába volt az extra passz , nem tudták üresre játszani az adott mesterlövészt és ez látszott is a 3as mutatón. A 2. negyed közepe tájékán egy 6 pontos hátrányból felállván a Lakers elkapta a fonalat és átvette az irányítást. Ebben pedig kinek lett volna nagy szerepe mint - a Lakers háza táján az aktuális félistennek - Kobe Bryant-nek. Néhány olyan tempót dobott amit már megszokhattunk Tőle, 2 emberrel együtt , fadeaway-ben pacsival együtt. Ezután a Lakers játéka egyre jobban kezdett összeállni, mint védekezésben mind pedig támadásban. De igazából a védekezésben alkottak most nagyon nagyot. Az is többször felmerült a meccs elött h vajon melyiket kell majd feláldoznia a Lakersnek, azt h jól levédik a festéket és Howardot , ezáltal azonban a kinti dobások áldozatáúl esnek, avagy védekeznek a periméteren és hagyják h Howard megzabálja őket a palánk alatt. A Lakers olyan brilliáns védekezést mutatott fel nem volt szükség eme választásra, nemes egyszerüséggel levédekezték mind2öt. Támadásban Kobe megmutatta az összes létező tempódobását amit csak fel tud az arzenáljából vonultatni a nagyérdemű los angeles-i közönség elött. A nagyszünetre már ennek köszönhetően 53-43 as vezetéssel mehetett a Los Angeles-i alakulat. Sokáig azt halhattuk a kommetátoroktól h az Orlandot nem szabad lebecsülni, mert ugyebár a Cleveland ellen is felálltak minusz20ról is. Azonban a Lakers nem a Cav's, a 2. félidőben a Lakers ellentmondást nem türöen folytatta azt amit elkezdtek az első félidő végén. Védekeztek, támadtak és nem hagyták h az Orlando megtalálja a saját játékát , nem hagyták h elkapják a játék ritmusát. Kobe a 2. félidőben tovább fokozta azt amit már azt hittünk h nem lehet, hiába végzett eszméletlen védőmunkát rajta Pietrus, Lewis vagy éppen néhol Howard is , nem voltak képesek megállítani. Ennek majdnem egy tripla dupla lett a vége. Volt olyan pontja is a meccsnek amikor már 26 pontal is vezettek. Végül a meccs 100 - 75 -ös végeredménnyel zárult le. Kobe Bryant 40 pontot 8 pattanot és assistot jegyzett, ami egy igen emberes kezdésnek nevezhető. Gasol 16, míg Odom 11 pontott tett bele a közösbe a 8 illetve 14 lepattanó mellet. Bynum, Fisher és Walton 9 egységet tudok összehozni az este folyamán amihez még Bynum esetében 9 pattanó is társult.
A túl oldalon nem igazán lehet ilyen szép számokat felsorolni, de azért gazdálkodjukn abból amit összehoztak a fiúk. Pietrus 14 pontot , Turkoglu 13 pontot jegyzett, Howard a szokához híven még ha csak szerényen is de dupla duplával zárta a meccset, 12 pont 15 lepattanó formájában.
Tehát nagyjából így nézett ki a NBA Nagydöntő első meccse, a következő hétfő hajnalban kerül megrendezésre ugyancsak LA-ban. Ahogy ígértem arról a meccsről is fogok nagyjából ilyen mélységekbe nyúló elemzést írni.



2009. június 3., szerda

Coming Soon !

Holnap éjszaka kerül megrendezésre A Nagydöntő első mérközése. Utoljára egy kis videos visszatekintő , hogyan is jutottak el a csapatok a döntőbe:






2009. június 2., kedd

The Bests of the bests

Néhány kép keretében szeretném kiemelni az elöző postban A Nagydöntőbe került csapatok fontosabb és értékesebb emberkéit (a képek a WCRemix Fórumáról származnak):
Jameer Nelson


Dwight Howard


Kobe Bryant


Pau Gasol


A Lakers kezdői

Nah hát sajnos csak ennyi képet sikerült találnom, mostmár megyek és tényleg nekiállok tanulni.

2009. június 1., hétfő

The Finals 09

Hát kicsit vonakodva kedztem ennek a postnak mert ugye már a régebbi közvélemény kutatás alkalmával kiderült hogy a blog olvasó közönségét nem érdekli az NBA és a kosárladba. De mivel engem érdekel én mégis csak írok róla. Az NBA rájátszása elérkezett a legvéső szakaszába, megvan a két konferencia bajnoka és már mindenki nagyon várja juniús 4.-ét h elkezdődjön A Nagydöntő. Mindkét csapatnak elég hosszu utja volt a döntőbe. Ebből sztem a keletieknek az Orlando Magicnek volt kicsivel nehezebb dolga , ugyanis nekik a tavalyi és egyben címvédő Boston Celtics-et , és a toronymagas bajnokesélyes és alapszakaszgyőztes Cleveland Cavaliers-t is el kellet búcsúztatniuk (meg persze ne felejtkezzünk meg az első körben kiejtett 76ers-ről sem) ahoz h eljuthassanaj A Nagydöntőbe.
Az első körben a Magic 4-2 után jutott tovább ahol ezután sikerült megkapniuk a már emlitett Bostont. Minden meccse életre-halálra ment , ahogy általában ez egy NBA Playoff meccsen szokott lenni. Végül az egyik legélvezetesebb és legizgalmasabb párosítás végén az Orlando jutott tovább 4-3 al. A konferencia döntő ennél is nagyobb kihívást jelentett az Orlandoiaknak, állítsák meg az alapszakas győztes Cav's -et és persze az alapszakasz MVP-t LeBron James-t. Nem titkolt tény volt h mindenki (a párharc megkezdése elött, igaz csak 4-3 al de) a Cavs-nek adta volna a győzelmet. Azonban az első 3 meccs után kezdett kirajzolodni az a dolog h itt vért kell izzadnia nem csak a James-nek , hanem az egész csapatnak a tovább jutásért. A 2. meccsen még James zsenialitása meg is mentette őket a 2-0 -tól, és máris 1-1 lett belöle (a korábban láthatott postban lévő James dobás volt ez). De ezután már nemvolt visszaút. Még tudtak egy meccset nyerni a lovagok de már többre nem voltak képesek a palánk alatt megállíthatatlan Superman és az őt körülvevő mesterlövészekkel szemben. Ez a párharc 4-2 vel zárult, és nem is akárhogyan. Volt szerencsém végre az első playoff meccsemet is megnézni ami pont ez a 6. meccs volt. A Cavs le lett mosva a pályáról, LeBron-t megfogták , volt egy 0 pontos negyede, majd egy 1 pontos is. Fejben elfáradt. Ezalatt a túloldalon az Magic kíméletlenül elképesztő %-al szórta be a 3asokat és olyan pillanatokban hogy az bárkit padlóra küldene. Kínos vereség lett ennek a vége, James minden szó és gratuláicó nélkül vonult le a pályáról és senkinek nem is nyilatkozott. Hát így jutott Superman és Magic A Nagydöntőbe, most lássuk a másik oldalt.

Természetesen azért a másik oldalon sem volt olyan nagyon könnyű dolga a Los Angeles Lakersnek sem. Mivel mindenki mindig azt hangoztatja h a nyugati konferencia mennyivel erősebb és sűrűbb (amiben persze van is némi igazság) ezért sem volt könnyű a Los Angeles útja sem. A Lakers az első körben az Utah-t tette lapátra egy finom 4-1-el. Hiába Deron Williams varázslatos irányítói képessége és pont erőssége , összeségében ez a Utah kevés volt h egyáltalán csak megszorogassa a Lakers-t. A 2. körben azért már kicsit meglepöbb volt az eredmény. A meglepően jól teljesítő Houston Rockets a végletekig kihúzta a dolgot és csak a mindent eldöntő 7. meccsen kapituláltak. Így a Lakers kicsit késve is de megérkezett a nyugati konferencia döntőbe ahol már várt rá a Denver Nuggets Carmelo Anthony és Chauncey Billups vezetésével. A Denver remekül játszott néhol már-már bajnoki erényeket csillogtattak. Elképesztő h egy klasszis irányító mennyit dobhat egy csapaton továbbá néhány remek kiegészítő ember és máris a konferencia döntőben vagy. De a hamupipőke történet nem ért véget happy endel. A Lakers Kobe és Gasol vezetésével maguk mögött hagyta a Denvert és teljes gőzzel megindult a Döntő felé (4-2 vel zárták ezt a párharcot.)


Így né ki tehát A Nagydöntő párosítása, igen izgalmas és remélhetőleg minél kiegyenlítetteb és hosszabb lesz a párharc. Minél tovább szeretném élvezni, ugyanis hál' istennek minden meccs élőben lesz közvetitve a sport tv-ben. Remélen nem mind1 a sport1-en mert az sajnos nincs köszönhetően annak az átkozott kábelszolgáltatónak. Nem kezdtem el most fejtegetni h ki is nyerheti idén a nagydöntőt mert egyrészt nem is nagyon érdekelne senkit (már az is csoda ha vki idáig elfog jutni a postban) másrészt meg annyira kiegyenlitett és jó párharc várható h nem is tudnám. A meccseken , a pályán majd eldől minden !

2009. május 27., szerda

A hét közepe

Hát amilyen kellemesen telt a hétfő meg olyan szarul jöttek ki a dolgok az elmult 2 napban. Kedden ugye még hivatalos volt egy Kalkulus 2 pót zh-ra. Hát ez egy nagyon szép kerek kis történet, elöszőr is Gergő, a gyakvezér mondta h majd ki lesz téve egy kis papíron az irodája mellet másnap h knek h sikerült. Nah hát ez az ami nem valósult meg. Jólvan majd akkor megkapm neptunon az üznezetet h akkor mi is lett az aláírásom sorsa. Hát így is lett , délután vmikor jön a mail, h önnek az aláírás be lett írva, megint csak Maksa bácsi véste be, gyanús is volt ez nekem egy kicsit de mondom ha mostmár bentvan akkor csak megkaptam. Hát a nagy b*d*s l*f*szt... elnézést érte de nagyon felmérgeltek vele. Szunditottam eggyet itt a délután folyamán és hát arra kelek h megint jön a mail, h önnek az aláírás megtagadva lett beirva. Hát elmentek ti a ... . Imádom amikor hülyének néznek és szórakoznak velem. Egyébiránt ha ez nem lett volna elég jó hatással a hangulatomra akkor a délelőtti dimat 2 vizsga tett róla h legyen minek "örülnöm". A vizsga szivás volt finoman szólva. A matek vizsgán azt gondolná az ember, h ha már írásbeli akkor többnyire feladatmegoldás lesz benne, hát nagyon nem. 11 kérdéses kis szöszenetet kellet összedobnunk 110 pontért, és ebből a gyakorlati feladatmegoldás csekély 28 pontot tett ki. A többi mint az az átkozott elmélet volt. Hát fel is mérgelt eléggé mert a feladatok jók lettek, kijött minden szépen. De hát az elmélet az vmi fantörpikus lett, sztem nem lesz elég a 2eshez. Szóval erről a viszgáról is megint csak "emelkedett" hangulati állapotban távoztam és még az elöző nap oly nagy hévvel lebeszélsz ebédünkre se értem oda és így Dóri is teljesen kiábrándult belölem. Aztán ebéd, majd a többiekkel egy kis plázás kaja. Mivel mindeki elég keveset aludt mindeki ugy döntött az esti programok érdekében be kell iktatni egy kis délután sziesztát. Hát én is igy tettem. Szunditottam egy kicsit. Aztán mint a kellemes szeles időnek és a ügyes okos objektumos emberkéknek hála az asztalfoglalásunk szépen elbaszták. Hát akkor marad az alternativ megoldás, mégpedig h megyünk Viktorék és ott élvezzük a BL döntő örömeit. A meccs maga sztem eégsz jó volt főleg h egy pillaanatnyi bizonytalanság után a Barcelona magabiztos és szép, jó játékkal verte meg a Manchester-t. Igaz jobb és nagyon dicsőség lett volna a csucsformában játszó United-et megverni, de hát nagon győzelem azért ez így is. Miután a meccs véget ért és örömmel végig néztem ahogy a csapatom tagjai örömittasan körbe szaladgálnak a világ legkönnyebb 8 kilós kupájával , elindultam Zsoltival haza. Nem volt sem erőm sem hangulatom egy tornádóhoz most, de a többiek ettől függetlenül elmentek ésa többség az elmondások szerint jól is érezte magát. A csütürtök azzal indult h Annácskám már olyan régen látott és erősen igényelte h eltöltsünk egy kis időt eggyütt. Ezt hasznosan töltöttük, neki jegyet irattunk be nekem pedig aláirást gyüjtöttünk be. Ezután összeszedtük Valcsit is és elindultunk a Fórumba vásárolni. A szokásos Annás vásárlási effektus volt jelen megint csak, mondjuk volt már ennél rosszabb is :D . Ezután h itt végeztünk visszamentünk a kolikhoz és felmentem Nórihoz és Dórihoz ahol végig hallgattam az elöző este terjedelmes beszámolóját. Aztán Nórival lefixáltuk h együtt megyünk majd haza vonattal. Hazafelé vettem ezután az irányt h az ekkor még nem bepakolt dolgaimat a táskába probáljam bepasszirozni. Miután ez is megtörtént indulhattam a vonathoz az állomásra. A szokásos út után megint csak itthon találtam magam ahol remek idő várt nem ugy mint az esős debrecenben volt. Eltelt aztán a délután hátra lévő része is szinte semmivel, többynire a GI-sek Fórumán szomoritom a népet a képes játékban való részvétellel. Nah ennyit a mostani hétről igy. Majd egy kicsit részletesebb formába elemzem a tegnapi bl döntőt de ezt már csak holnao (ma) vmikor.

2009. április 18., szombat

Kanye West's "Amazing" - 2009 NBA Playoff Preview

Sokakat nem érdekel amit irok a kosárról de a szavaknál sokkal beszédesebb a mozgókép. Íme miért is szeretem annyira a kosárlabdát. Kanye száma pedig remekül passzol ehez. Nincs is rá jobb szó - Amazing !
Ajánlom mindenkinek, hogy még ha nem is érdekli ez a sport 2 percet azért rá lehet szánni :)


Where will amazing happens this year ?

Ezzel a szlogennel került már egy jó ideje beharangozásra a ma hajnalban elstartoló NBA Playoffs (rájátszás). Mint kiderült nem nagyon követte senki sem figyelemmel amit az NBAről irtam de ezt most fontosnak tartva csak hangot adok neki. Az idei rájátszás sok megválaszolatlan kérdést vet fel a hozzáértő emberekben. Többet közzöt képes lesz e valaki megállítani a Lakers-t és Kobe-t nyugaton a nagydöntőbe jutásban, LeBron és Cavs hasonló minősítéssel bír keleten , de azért a Bostont, mint címvédőt sem szabad kifelejteni. A Bostonnal kapcsolatban másik kérdés amellet h képesek e megállatani a Cavs-t hogy vajon menni fog ez nekik Kevin Garnett nélkül. Ezek után pedig az h a nagydöntőben nagyvalószinűséggel a Lakers-el szembekerülve meg tudják e ismételni a győzelmet. Tekintsük csak vissza az alapszakasz egymás ellen lejátszott mérkőzéseire. A Lakers mind2 találkozójuk alkalmával megverte a Bostont, amit többet közt a pályaelönyüket is jelenti egy esetleges nagydöntőben való ismételt találkozás esetén, illetve persze a elöző évben való vereségért volt ez remek elégtétel. A Cavs-el szemben 2-2 es döntetlennel állnak, ami igen izgalmassá és küzdelmessé teheti majd a keleti főcsoportdöntőt.
A Lakers és Cavs egymás ellenni mérlege nem csak a nagydöntő hanem az MVP cím szempontjából is fontos volt, ezt pedig 2-0 val nyerte a Lakers. (Hiába LeBron az első számú MVP esélyes ez sok szakértő szerint lehet majd döntőfaktor)
Ezeken felül még rengeted kérdés vár megválszolásra, de majd mindenk ki fog derülni ahogy haladunk előre.

Kiemelném még azt, h a Miami ugye az első körben a Atlantával játszik amit reményeim szerint meg is nyernek (ha már sajnos a csapat rossz mérlege miatt nem lesz Wadeből MVP pedig sztem megérdemlné, nem mintha a többiek nem, de sztem akkor is Wade volt az MVP idén). Egyetlen keserédes dolog ebben a továbbjutásban csak az lesz, hogy ha sikerült akkor a Bostont fogják kapni (akik nagyvalószinűséggel majd kisöprik a Bulls-t) ami ugyebár nem éppen könnyű feladat, de láttunk már csodát legyen most is így.

Most pedig néhány kép és link a párosításokról:
  1. Lakers vs Jazz
  2. Nuggets vs Hornets
  3. Spurs vs Mavericks
  4. TrailBlazers vs Rockets
  5. Cavaliers vs Pistons
  6. Celtics vs Bulls
  7. Magic vs 76ers
  8. Hawks vs Heat
(Kattra és a képek nagyok lesznek)

(A Playoffs tree)

(Kelet első körének időbeosztása)

(Nyugat első körének időbeosztása)

2009. február 28., szombat

NBA Miami vs Atlanta

Nah akkor az aktuális Heat meccs gyors áttekintése. Lássunk neki ;).
Több szempontból is fontos volt ez a meccs a Miami szemszögéből hiszen nem csak a konferenciában áll előttük a Hawks hanem a saját divizíójukban is. Egyrészt ha jelenlegi állás alapján nézzük majd a Playoff-t akkor a Hawks-nál lenne a pálya előny, ami azért igen nagy fontossággal tud birni egy ilyen párharcban. Mivel 4. játszik az 5. -el itt szokott előfordulni az a dolog h itt van a legkevesebb különbség a 2 csapat között és ezek a küzdelmek a legkiegyenlitettebbek. De sajnos most sem igazán sikerült a Heat-nek összehoznia a meccset. Azt már gondolom mindenki tudja (aki olvassa az NBA-s postokat is) h Wade megint hozta amit kell , már felesleges is szinte agyondicsérnem(dupla duply 21 pont 10 assist) . Beasley volt még a másik olyan játékos akire most nem lehetett panasz, a padról beállva 23 pontot helyezett el az Atlanta kosarában és még 5 védőpattanója is volt. Most akkor jöjjenek azok akik teljesitményét inkább csak kritizálni tudom mint dicsérni. Kezdjük a nem olyan régen érkezett O'Neal -al. Őszintén szólva én sokkal többet várok tőle mint amit eddig mutat, sokkal jobb játékos mint azt jelenleg mutatja. Jó, persze bele kell szoknia a Heat játékába alkalmaszkodni kell meg stb, de a klasszis játékos akármilyen körülmények között klasszis. A meccsen 8 pontot és 11 pattanót szedett, azt lehet mondani h a védekezés az már helyén is van, támadásban várnék el tőle még mondjuk legalább 10 pontot, akkor egy szavam sem lenne a teljesítményére. De reméljük ez megjön a Playoff-ig. A másik kicsit csalódást keltő teljesimény az Cook dobószázaléka a 3 pontos vonalon túlról. Mindössze 3 dobása volt sikeres a 12 ből (hát ezt akárhogy számolom 25 % :S ), ez azért is nem vmi szép mutató mert mint irtam nem régen Ő bizonyult a legjobb tripladobónak az All-Star hétvége alkalmával, márpedig ha Te vagy a tripla király akkor legalább 40%-al illene sztem dobni. Jó lehet szigórú vagyok kicsit, rossz estéje volt , majd lesz jobb is !
A túl oldalon is megint csak 2 olyan teljesítmény van ami minden képpen szót érdemel. Főleg Al Horford izmos kis dupla duplája 21 pont és 22 pattanó (ebből 17 védekező pattanó , eléggé dominált a palánk alatt védekezésben, itt kellet volna talán az h O'Neal támadójátéka hagyjon nyomott a Miami részéről ami igazából elmaradt). A másik remekül teljesitő Atlantai, Joe Johnson volt 24 pontal és 5 pattanóval keserítette meg a Heat életét. Rajtuk kivül még 3an is 10 pont főlé tudtak menni ami összeségében elégnek bizonyult ahhoz h a Atlanta 91 - 83 -ra megverje a Heat-et.

- Wade teszi a dolgát -

Itt a meccs összefoglalója videó formájában:

2009. február 25., szerda

NBA - Pár hír és eredmény

Mostanában az "NBA-Rovatot" sem kímélte az az ínséges időszak melyben most éppen szenved drága kis blogom a nagy bulizásaim és egyetemi életem közepette. Nah akkor most ide is eszközölünk egy kis pótlást. Az All-Star hétvége környékén szokott lezárulni az NBA-ban a Trade időszak is amikor még tudnak játékost adni-venni-cserélni-igazolni stb. Nah hát a Miami ezen időszak vége elött ütött nyélbe egy trade-t. Mégpedig Shawn Marion-t cserélték el a Toronto Raptors Jermaine O'Neal-jára. Ebben a cserében sztem a fő szerepet az játszhatta hogy a nagy öreg Alonzo Mourning visszavonulásával nem igazán maradt a Heat padján (és egyáltalán a keretben) épkézláb center. Ezt a űrt lenne hivatott orvosolni O'Neal. Igazi ő is inkább erőcsatár poszton remekelt régebben de ez a poszt sem áll tőle olyan távol. Még nem sokat játszott a Heat játékosaként de nagyon remélem azért majd be fogja váltani a hozzá fűzött reményeket. Véleményem szerint jó játékosról van szó , és talán méltó társa lehet Wade-nek abban h legalább a rájátszás első köréig eljutassák a Miamit.

A csapat e hónapban nyujtott teljesítménye igen vegyesnek mondható. Pontosabban Wade szinte mindig a tőle megszokott teljesítményt hozta és voltak meccsek amikor akadt segítsége és le tudták gyűrni az ellenfelet és volt amikor sajnos nem. A február 2.-án a LA Clippers ellen játszott 119 - 95 megnyert meccsen Wade 32 pontal és 9 assistal keserítette meg az ellenfelet. Ezután két nappal a Detroittal játszottak ahol Wade izmos dupla-duplája ellenére (29 pont 13 assist) is vesztesen kellet h elhagyja a pályát. Egy 93-90 es vereség lett a meccs vége. Ezután megint csak egy vereség következett a Philadelphia ellen 7.-én szombatom, itt Dwyane 21 pontot és 7 assistot tett a közösbe, de megint csak nem sokra ment a saját teljesítményével, a vége mint már mondtam 84 - 94 -es Sixers siker. Ezután már egy 96 - 92 es siker következett a Charlotte felett. Ezen meccs után a meccs utánb egy vereség, egy győzelem felválta követte egymást. Egy 99 - 82 es vereség Denverben, egy 95 - 93 -as siker a Chicago ellen, egy 111 - 104 -es vereség a Timberwolves-tól, egy 97 - 91-es győzelem a Sixers ellen. Ezután volt egy igen érdekes meccs az Orlando ellen ahol Wade szezoncsúcsót jelentő 50 pontot dobott a csapata 99 pontjából (volt még 5 assistja és pattanója is) de az a elképesztő teljesítmény sem volt elég ahoz h győzzenek, az Orlando 122 - 99-re megverte a Heat-et.
A legutoljára lejátszott mecsen megint csak remekel Wade barátunk 31 pontjával és 16 assistjával és ezúttal nem is kellet szomorkodva elhagynia a harcteret (mint ahogy az elöző meccsen egy olyan teljesítmény után) . Így ez a meccs is behuzásra került 103 - 91 végeredménnyel

Wade még az All-Star meccsen

2009. február 24., kedd

It's been a while

Hát igen, elég régen volt már az amikor utoljáa megörvendeztettem volna (vagy éppen megbontránkoztattam volna) kicsiny ám de remélem folyamatosan növekvő olvasó táboromat. A szokásos mi is történt a múlt héten heti post és az NBA friss és ropogos hírei sem voltak most fellelhetők a blogon. Ennek több oka is van. Mivel a múlt héten miért is nem töltöttem annyi időt egyhuzamban az albérleteben a laptop előtt h egy épkézláb postot össze tudjak hozni. Nem is értem már minek mondom magamnak azt minden vasárnap amikor visszajövök h nah most komolyan a héten nem megyünk sehova, maximum egy este lesz ilyen bulis, azis csak kicsit és szolid. A nagy bü... akarom mondani hát meg ahogy azt a kisgyerek elképzeli. NEM ez egyszerűen lehetetlen :D nem megy xD hiába probálom NEM MEGY. Mindig közbe jön vmi program aminek persze nagyon örülök mert a punnyadást utálom nagyon. Mindig jön egy ismerős barát és hiv h gyere ide már mert már mióta nem beszéltünk vagy nem láttalak stb. Hát igen ez megy mindig. De nem is baj mert igy legalább pörög körülöttem minden és nincs időm azon a néhány rossz dolgon emészteni magam ami mostanában foglalkoztat. Szóval jól van ez így csak kicsit meg kéne találni az egyensúlyt amit lassan meg is lesz, vagy meg kéne végre tanulnom nemet mondani, ami megint csak nem igazán szokott nekem menni.

A múlt hét is érdekesen kezdődött. Az egyik előadáson kapom sms-ben a kérdést h mit csinálok éppen, hát én voltam olyan barom h azt irtam vissza h előadáson vagyok, ezzel máris sikerült az napi délutáni vásárlást Annával kiütnöm. Mert hát ki hallot már olyan baromságot h a tanulás fontosabb :D , majd ezt még vele is meg kell értetni :D . Aztán az este egy most tényleg kis szolid sörözés keretében (persze csak a részemről volt szerény :D ) megünnepeltük Szimi szülnapját és kedvese Lilla névnapját :) . Az este folyamán le is lett szervezve a szerdai esti program ami meglepő módon ( sokat látott olvasól előnyben, már sejhetik mi ) hát mi más lett volna mint egy CAMPUS Party a Lovardában, ez bekerült a naptárba mint kötelező esemény. A kedd este csöndesre sikeredett olyan értelemben h a lakótársaim a nagyon hirdetett és minden gólyára kötelező módon kirótt Klinikai bulin való megjelenésnek eleget téve engem egyedül és árván hagytak csöndes kis zugomban :D. Nem volt olyan nagy baj mert egy kis pihenés rámfért meg a következő nap igen korai kezdéssel kecsegtetett. Egy kis zene hallgatás msn meg sorozatok. Kulcsszavakban ez volt az este és mint a tartalmi jegyet mutatják nem is tartott sokáig, magamhoz képest elég korán nyugovóra tértem.

A szerdai nap kezdődött azzal a pár órával amihez nagyon nem volt kedvem mert már nagyon vártam az estét, szerettem volna már látni az oly régen bujkáló ismerösőket ( egész pontosan egy hete nem láttam őket :D de akkor is sok ). A délutá elszaladt viszonylag hamar. Drágai jó barátaimmal megjáttuk a TESCO-t egy kis esti innivalóért. Vicces volt mert mi már célirányosan a italpolchoz érvén egyből, gondolkodás nélkül lekaptunk 3 üveg vodkát , míg a mellettünk kicsit tanácstalanul nézelödő kollega csak ennyit jegyzett meg mosolyogva: "Jó kis buli lesz estére ! ! :D ". Hát a barátunk ráhibázott, vagyis úgy nagyjából. A vásárlást letudván hazaszaladtam elkészülni és öreg barátomat Balázst összeszedni h csatlakozzunk Tibihez és Zsoltihoz akik addigra már Viktorral és nagy barátunkal Johhny Walkerrel egészültek ki. Szép kis társaság gyűlt össze :D. Adtunk is májnak rendesen :D , születtek ujjab aranyköpések amelyek azonnal az üzenőfalon landoltak, kiveséztük a Viktor barátom blogján lévő "Mesterhármas" post lényegét is :D , és persze egyéb férfi fantáziát megmozgató dolgot is terítékre kerültek. Ezután busszal mentünk el a Lovihoz amiben kapásból 2 vicces dolog is volt. Egy, h Viktor barátom túlzott hangereje miatt majdnem le lettünk szállítva a buszról másrészt meg egy megállóval később szálltunk le :D , nem baj csak összehoztuk :D. Aztán a Loviban Annával is sikerült egy hét után ujra talizni :) és végre csináltunk közös képet is. Összeségében jó este volt , csak itt ott ez-az el-el rontotta a kedvem, de egy este sem tökéletes. Majd legközelebb.


A csütörtök abban a vonatkozásban volt igen érdekes hogy felvettem testnevelést, mégpedig kosárlabádt amit imádok (ez gondolom a sok NBA-s post után nem ujdonság senkinek sem) és kötelezöen meg kellet jelennem az elsőm h ne dobjanak ki a csoportból. 10 órakor kellet átöltözve az alapvonalon állni, ezzel csupán annyi probléma volt h 4 órakor értem haza a lovardából ugy hogy Balázzsal a 3 üveg vodkából 2őt mi ittunk meg :D és nem keverve a narancsal, hanem tisztán felesekben, a narancs csak kisérőként szerepelt az itallapon. Namár most így kicsit vicces volt az első kosáredzés de jó volt. Élvezni fogom nagyon ezeket, csak izületeim is hagyják h igy maradjon. Ezután így felbuzdolván és lelkesedettségtől fütvén (és igen komoly izomlásztól is) Balázs rávett menjünk be a volt gimikbe edzésre játszani kicsit, menjünk miért ne. Nah hát miért is ne, kellet h történjen velem vmi. A vállam nem is tudom már hanyadjára de megint kiugrott és majd 5-6 perc után hajlandó is volt visszamenni a helyére. Kicsit kellemetlen volt de mostanra már szinte semmi baja. Ezután a pénteki nap és a hétvége punnyadással telt, mert hogy az kellemes izomlázam nem sok mozgást engedélyezett amely ne fájt volna :D de ez a jóleső fájdalom. Nagyon régen volt már az h rendszeresen mozogtam és most határozottan vissza kellene kicsit szerezni a régebbi kondíciómat.

A hétvégén nagy pihenésemben mondhatja az olvasók többsége h akkor miért nem irtam a blogra ha ilyen nagyon ráértem, hát mert fejben sem voltam teljesen a toppon, egy teljesen más témán járt sokat az agyam és nem tudtam a fogalmazásra koncentrálni. De remélem ez a kis terjedelmes post mindenkit kielégít :D. Nah hát akkor egyelőre ennyit a múlt hétről, és majd még az este folyamán egy kis NBA-vel és még magam sem tudom mivel de jönni fogok, be kell hoznom a lemaradásomat, és igyekezni kell kárpotólni az olvasókat ;)

2009. február 15., vasárnap

NBA All Star Saturday night

Lezajlott az elöző napon az All star hétvége szombati programja. Több érdekes és szokásos versenyszámban mutathatták meg hogy mit tudnak a résztvevők.
Az első ilyen program a Haier Shooting Stars elnevezésű vetélkedő, melyben minden csapatnak egy jelenlegi játékosa, egy már visszavonult "nagyöreg" és a WNBA-ből egy hölgy vesz részt, így hárman vállvetve kell minél rövidebb idő alatt teljesíteni a dobóprobát. Ezt idén a Detroit Pistons hármasának sikerült a legrövidebb idő alatt.
Ezután a következő megmérettetés az "ügyességi vetélkedő" amely hivatalosan a Playstation Skills Challenge nevet viseli. Itt az idei év 1/1-ese (ő volt a draft első köránek első választottja) Derrick Rose volt a legügyesebb és a leggyorsabb. A döntőben a new yersey játékosát Devin Harris-t tudta felülmúlni 35.3 mp-es idejével. A körének befejezése sem volt akármilyen, egy igen erőlteljes double-pump reverse dunk-al tett pontot a győzelmet jelentő menet végére. Így ő lett az első ujjonc aki meg tudta nyerni ezt a számot.
Ezután következett a 3 pontos dobóverseny, születési nevén Foot-Locker 3-point Shotout. Itt a Miami Heat játékosa Daequan Cook örülhetett a trófeának. Sikerült kiütnie a kétszeres címvédő Jason Kapono-t, majd a fináléban az Orlando Magic mesterlövészét Rashard Lewis-t is pályán kivülre dobta.
Az álltalam legjobban várt (és sztem mások álltal is) esemény a zsákoló verseny. Ez a leglátványosabb és a legjobban közönségmozgató esemény. Itt a címvédő Dwight Howard alias Superman, nem tudta megvédeni a tavaly oly nagy kreativitással kivívott címét. Idén a 2006os bajnok Nate Robinson lett a legjobb highflyer. A győzelmet minden bizonnyal az hozta meg számára amikor magán Dwight Howardon keresztül huzta be zöld labdát. Howard folytatva a tavalyi hagyományokat idén is hozott egy kis Supermanes hatást amikor átöltözött egy telefonfülkében :D . Ezután egyfajta válaszként (az amerikai kommentárok viccesen csak) Krypto-Nate -re keresztelt Nate Robinson full zöldben jelent meg h megállítsa Supermant. És sikerült is neki. Igaz az végső körben már a nézők szavatai döntöttek. Nagyon szoros hajrában a szavazatok 52 %-val Krypto-Nate lett a győztes.

Íme náhány kép a versenyekről:


Derrick Rose

Krypto-Nate takin' over Superman

Detroit Pistons Shooting Stars Team

2009. február 14., szombat

NBA All Star Weekend

Mostanában sajnos nem sok jóval kecsegtettem el azon olvasóimat akiket érdekel a NBA-s része a blogomnak (úgy beszélek most erről mint ha olyan sokan lennének XD sztem egy kezemen meg tudnám őket számolni :D na mind1). Szóval, elérkeztünk az NBA szezon felét jelentő All Star Hétévégéhez. Ezen a hétvégén minden a szórakoztatásnak van alárendelve, a 7vége folyamán több olyan esemény is megrendezésre kerül amely igen látványosnak igérkezik pl a Sprite Slam Dunk Contest (zsákoló verseny). De persze, mint mindig most is a legnagyobb érdeklődés a vasárnapi Kelet - Nyugat All Star meccset övezi. Az idei szavazás Dwight Howard nyerte LeBron James-t megelőzve. Howard a tavalyi zsákoló versenyen nyujtott alakítása után nem kis népszerüségnek örvend :D Az NBA Superman-je és nem csak azon zsákolása miatt :D ( kicsit sincs ám kigyúrva :D )
Az eddig lezajlott események közül mindenképpen ki kell emelni a Rookie - Sophomores meccset (ujjoncok vs másodévesek) ahol a fiatal Kevin Durant rekordot jelentő 46 pontot szerzett. A meccset 7. alkalommal zsinórban a másodévesek nyerték 122 - 116 -ra.
A hátra lévő események programja az alábbi képpen néz ki:
( az adatok az NBA.com -ról másolva azért angol)

*
Saturday – February 14th

NBA D-League All-Star Game

4 p.m.
Jam Session

NBA All-Star Saturday Night

8 p.m.
Haier Shooting Stars
Playstation Skills Challenge
Foot Locker Three-Point Shootout
Sprite Slam Dunk
U.S. Airways Center

Sunday – February 15th

58th NBA All-Star Game

8 p.m.
U.S. Airways Center
*

Idén ez az egész show-t Phoenixben rendezik meg. Minden évben hatalmas tömeget vonz ez az esemény főleg a kosárlabda rajongókat. Ugyanakkor a játékosoknak is egy kis pihenést ad, így a szezon felénél. Persze csak azoknak akik nem vesznek részt valamelyik eseményen. Mert egyébként azért csak kell kicsit készülni is. Pl az elöbb kiemelt Howard blogján olvastam h egyaránt eddz a all-star meccsre és a zsákoló versenyre is külön készül.
Mivel sajnos nem lesz lehetőségem élőben megnézni szinte egyik eseményt sem ezért majd csak utólag a torrent segitségével veszem majd birtokomba a nekem igen fontos felvételeket. Mert az albérletben egyrészt se tv... se pedig a meccset közvetitő sport csatorna sem elérhető. De hát mégis csak infósok vagyunk megoldjuk ;)

A végére pedig pár igen látványos kis videót hoztam:











2009. január 9., péntek

NBA, előzetes

Ezen mecsekből kiemelném a keleti két oriás csapatot a Cleveland és Boston összecsapasát. A Cav's jelenleg vezeti a Keleti Főcsoportot de a Boston szoro san fél meccs lemaradással mögöttük van. A meccset a "The Q" Arenában rendezik. LeBron James és a Lovagok kirobbano formában vannak, mig a Bostoni ászok most kicsit visszáb estek de még mindig az első számú esélyesek között vannak, és igen kiélezett csata várható


Továbbá, a nyugati első Lakers a Indiana-val játszik LA-ban. A Lakers mostkiderül hogy helyre tudta-e állitani megtépázott önbizalmát miután a New Orleans vetett véget otthoni veretlenségének. A Lakers-nek elvileg sima behuzandó meccs lesz ez az otthoni, de az ilyenek szoktak sok borsot törni az emberek orra alá ha nagyon elbizzák magukat. De ismerve a Kobe Bryant vezette alakulat mentalitását nem fogják hagyni h "showtime lakers"-ön felnött közönség 2 vereséget kapjon a pénzéért zsinorban. Na meg a bizonyitási vágy;)



A személyes kedvenc, Miami Sacramentoba látogat a Kings vendége ként kell Dwyane Wade-nek és a Heat-nek jol szerepelni. A Heat jelenleg a Keleti főcsoport 6. on helyén áll . Wade maga remek formában játszik, de sajnos egyedül nem tudja sokáig cipelni a Heat-et. A góllövő listát jelenleg közel 29 pontos meccsenkénti átlaggal vezető Wade az idei évben végre a régi formáját mutatja. Az MVP cimért tarto versengésben is csak azért nem sorolhato az első számu esélyesek közé mert a csapat teljesitménye közel sem teszi ezt lehetövé, és ugye lássuk be, Lebron és a Cav's úthenger modjára gázol át most keleten. De azért a jó öreg "Flash" mindent megtesz hogy ott legyen a legjobbak között.


A Denver Nuggets és a Detroit Pistons összecsapás is érdekesnek igérkezik. Az Iverson-Billups trade óta a Denver szárnyal mig a Detroit mélyrepülésben van. Billups ujra magára talált és MVP kaliberű önmagát mutatja és remekül irányitja a csapatot és szolgálja ki a csapat egyik nagy dobogépét Carmelo Anthonyt. Iverson miota az "autok városába" került nem sok pozitivat tud felmutatni ahogy a csapat sem. Hol van már a régi szép Detriot amikor még ők uralták keletet, most a playoff helyek alsobb részein tanyáznak a Miamival és New Jersey-vel.

És a "match-upok" végére egy klasszikusnak mondhato párharc a Phoenix Suns és Dallas Maverics maradt. A Dallas viszonylag stabilan áll a Nyugati konferencia 5. helyén és ezzel a jelenlegi helyzetben hozzák azt ami elvárható. Számomra azonban a Suns alulteljesit, csak az utolsó playoff helyet jelentő 8. helyen szerénykednek. Nash nem találja régi 2szeres MVP formáját Shaq pedig már hijján van a "Diesel"-nek.De ennek ellenére érdekes és jo mecsc van kilátásban. Reméljünk Richardson érkezése jotékonyan hat majd a Sunsra.

További meccsek ezen a napon:

Időpont
Vendég


Hazai
Fri, Jan 09 Atlanta

Orlando
Fri, Jan 09 Charlotte

Philadelphia
Fri, Jan 09 Memphis

Toronto
Fri, Jan 09 Boston

Cleveland
Fri, Jan 09 L.A. Clippers

New Orleans
Fri, Jan 09 Houston

Oklahoma City
Fri, Jan 09 Washington

Chicago
Fri, Jan 09 New Jersey

Milwaukee
Fri, Jan 09 Detroit

Denver
Fri, Jan 09 Miami

Sacramento
Fri, Jan 09 Indiana

L.A. Lakers
Fri, Jan 09 Dallas

Phoenix