2009. július 16., csütörtök

A csodák párban járnak

Akik eléggé képben vannak nálam és Viktornál is azok tudják azt h azért az Ő blogján elég sokat láthatunk szőke hosszúcombú "kistáskákat", aki ugye eléggé dekoratívak. Természetesen nem mondom azt h nekem nem jönnek be ezek a hölgyek mert persze h bejönnek, de én inkább a sötéthaj sötét szem aranyos pofika comboval vagyok lekenyerezhető. Általában az volt jellemző a koliteres osztályzásokra is h Viktor mindig kiszúrta magának szőkét és ha volt vele barna akkor azt mindig én kaptam meg (sajnos minden esetben csak jól megnéztük őket semmi egyéb). A végére már teljesen képbe voltunk egymás ízlését illetöen.

A mai nap folyamán azonban egy olyan fotósorozatra bukkantam a HQP-n ami abszolút kielégíti mind2önk vágyait és ráadásul együtt is pozóltak a képeken, szóval ezt egyszerűen nem hagyhattam szó nélkül :D. Köztudottnak mondható h Viktor mennyire odavan Kristen Bell-ért és az általa megfogalmazott "cute girl" kategória és nagyrészben sztem eme hölgyeméyntől eredeztethető. A másik hölgyemény pedig már az én értékrendben meríti ki minden szempontból ugyanezt a kategóriát, Ő pedig nem mást mint Rachel Bilson akibe még a Chuck alkalmával "lettem szerelmes". A nagy barna szemek a gyengéim. Szóval a két hölgyemén most közösen pozólt a fotosóknak aminek persze nem csak ők örültek hanem én is. Nah de elég a szövegből inkább lássunk pár képet a gyönyörűségekről.

U.i. : Viktor még mielőtt megint azt mondanád h el akarom venni a kenyered nem akarom :D csak egyszerűen annyira tetszenek ők együtt h muszály voltam ennek vmien formában hangot adni :D


Személy szerint engem az első kép egy az egyben levett a lábamról és már majdnem ide olvadok a fekete bőrfotelomba olyan aranyos ez a két tünemény :D Eszméletlen, nagyon bejönnek így együtt (nem mintha külön-külön nem, de így azért mégjobban :D )

2 megjegyzés:

  1. KB nem kistáska, ezt kikérem az ő és a magam nevében is magamnak. Am meg pesti vagy h "a Kristen Bell"?XD

    Jah meg hozzátenném meg 1x h "együtt", mert ez nem szerepelt elégyszer! XD

    Bocs, ezeket nem bírtam kihagyni, am meg nem veszed el a kenyerem, szerencsére azért még van mit felmutatnom. :)

    VálaszTörlés
  2. Látom ritkán irsz de akkor jo sok helyen belémkötsz :D nem baj :D majd visszakapod még úgyis :D:D

    VálaszTörlés