2009. július 26., vasárnap

Hangover

Igazából megint egy kicsit megcsúsztam ezzel a postal is, mint ahogy az elő is fordult már egy párszor. Mindig megfogadom h nem ígérek semmit sem de aztán mégsem jön össze a dolog. Szóval ott maradtak abba az események h mindenki sikeresen hazaért és marhafáradtan ágyba került. Igazából számomra érthetetlen módon Zsolti is meg Tibi is elég korán keltek fel, ami nekem a tegnap este után finoman szólva sem esett jól. Próbáltam volna még visszaaludni, de már kimentem a szememből az álom így már nem ment. Az aktuális állapotunkat igazából legjobban sztem a cím jellemzi. Aki látott minket és a filmet is sztem az felfedezett pár párhuzamot. Nem volt annyira vészes egyébként a dolog sak külsőre tűnt úgy. A fejem fájt de nem a másnaposság miatt, hanem ez olyan másfajta fejfájás volt. Elég nehézzé tette ez még a szimpla létezést is. Mondjuk a viszonylag hűvös szoba és a ventilátor elég sokat javított , de még ígyis bőven az elfogadható szint alatt voltam. Azután ahogy telt az idő én még meg-meg szundítottam, amíg a többiek jártak keltek a lakásban. Lassacskán Zsolti mozis bandája is befutott, ezalatt értem Nórit és Gabit. Mindenki a másik szobába csoportosult mert azt hitték alszom, majd miután kiderült h mégsem és már msn-en is kerestek csak áthívtak már a többiekhez. Igazából csak szenvedés volt a dolog mert eddigre jelentkezett Tibin az h elég korán kelt és nem aludt eleget és punnyadtá vált. Lassacskán a mozis társaság elindult hódító utjára mi pedig Tibivel Viktor érkezését vártuk. Aki hasonlóan hozzánk kicsit belassultan és tompultan érkezett meg. Neki szerencséje volt és aludhatott délig.

Emellett még hatalmas meglepetésünkre, Viktor teljesen magától és saját pénztárcából meglepett minket egy kis ebéddel. Ez egy hatalmas gesztus, amit majd még egy jó darabig fogunk hallani :D, az ebéd pedig teljesen felsőkategóriás volt, 6 darab zsömle és 3 db kis májkrém. Ez volt a nagy hatalmas ebédünk, amit egy kis takarítás után fogyasztottunk el. Azután arra döntöttünk h menni kellene egy kis 7up-ot venni és azt lehetőleg úgy elfogyasztani h egy gyönyörű, hosszú combú szőkeség szolgálja fel nekünk. Ebből sajnos csak annyit sikerült megvalósítani h a 7up lett beszerezve. Ezt pedig 4en szépen, a főtéren ücsörögve be is kortyolgattuk. Előtte ejtettük meg a bevásárlást, amiből majd az esti vacsora készülni fog. Arra gondoltam h mi lenne, ha estére rántottát csinálnék a bandának, aztán vázoltam a szükségleteket és a költségeket és mindenki beleegyezett. Szóval a főtéren való szédelgés után és a jó 20 perces várakozás után a buszra vissza is jutottunk az albérletbe. Itt aztán elkezdődött számomra és Nóri számára – aki csatlakozott hozzám – a nagy vacsorakészítés . Gondoltuk csak jobban járunk ezzel a kis rántottával, mint bármi mással, ami ennyi pénzből kihozható lett volna 5 ember számára. Egyedül annyi akadályba ütköztünk h 2 adagban kellet elkészíteni a cuccot mert egyszerre nem fért bele a serpenyőbe. Ezután volt aki nyugovóra adta fejét és volt aki még egy kicsit böngészgetett illetve hasonló érdekességekkel tette érdekessé az estét.

A másnapi program megint csak viszonylag korán vette kezdetét azzal h ki kellet menni a mi drága Nórink elé az állomásra, mert Ő az egyetlen szabadnapját ránk áldozta. Sajnos Tibi Zsolti és Nóri idő előtt leléptek így csak 3an maradtunk. Mivel volt egy kis blogolni valóm is meg Réka is beugrott így aránylag hamar eltelt a késő délután. Ezután Viktoréknál belekezdtünk a Narancsvidék darálásába. (majd erről hamarosan értékelés is olvasható lesz, hiszen nemsoká végzek az első évaddal.) 8 részt sikerült a magunkévá tenni ezután tértünk nyugovóra negyed 5 tájékán.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése