
Kezdjünk is akkor bele. A Heat a tegnapi este folyamán a Los Angelesben, a Staples Centerben vendégeskedett. A házigazdék vezére Kobe Bryant, ezuttal kicsit háttérbe szorult a mérközés vége felé. 19 pontal és 7 assistjával igyis eredményesen játszott, de a gyözelmet a

Tehát sajnos a Heat ujjab vereséget könyvelhet el, és igy nem tudták az sikert megvalositani h oda -vissza megverik a Lakers-t (hazai pályán nem olyan régen sikerült ez a bravúr).
A Lakers csapat mérlege ezzel a győzelemmel már 30-6 amivel mostmár egyedül vezetik az NBA-t, de szorosan mögöttük ott van a Cav's is akik holnap játszanak a Memphisel. Ekkor majd a Lakers az Houston-nal fogj játszani, míg a Miami a Timberwolves-al találkozik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése