2009. január 15., csütörtök

Ice Ice Baby :D

Nah ugye említettem én korábban hogy tervezük mi egy kis korcsolyázást. Hát ez meg is valósult a szerdai délután a vizsgák és egyéb dolgok után. Ha azt nézzük azért az élményért amit adott az a délután az a pénz amit kiadtunk bagó sem volt. Elég népes kis csapat volt jelen eme remek eseményen. Névszerint :Réka Bé Ági Márk Asztalos kollega Klaudia Zsolti és persze Én. Érdekesen és izgatottam vártam hogy mi is fog ebből kisülni mert Én nem korcsolyáztam még soha ezelőtt :D . De azt kell hogy mondjam néhány belemelegitő kör és néhány jótanács a többiektől remekül megtette a hatását. Egészen belejöttem és nagyon élveztem. Elelsnem összesen egyszer sikerült talán akkor is csak fél térdre :D szal nem terültem el mint a nagyalföld. Mivel Én nem voltam azért annyira biztos mint a többiek (Zsoltit és Bét leszámitva :) ) nem nagyon probáltam senkivel sem kötekedni :D mert ők hamarabb vittek volna engem földre mint forditva. Szóval így békében elvoltunk. Azonban Asztalos és Klaudia többet voltak a jégen és egymáson mint a lábukon :D nem birtak egymással és magukkal sem, és talán a sok kisgyerköcnek is köszönhetöen belölük is elötört a gyermeki hajlam. Megkoronázván addigi menetelésüket, a pályá közepén sikerült egy nagyot esniük és fetrengeniük pár percig, és mint ezt oly nagyon a "kispadon szusszanó" bagázs ahogy illik hatalmas tapsal és üdvrivalgással jutalmazta. (de persze csak azért h mindeki őket nézze és kacagjon, am nagyon aranyosak voltak :) ). Ha emlékezetem nem csal kb olyan 2 orát tölthettünk el korcsolya tudásunk élesitésével és a korcsolyánk életlenitésével. De abszólúúte felejthetetlen első korizás volt. Igaz kicsit feltörte a bokám a korcsolya de a kinek nem XD. Összeségében elfogadható fájdalom. Mindent egybe véve nagyon hangulatos és élvezets délután volt. Mindeképpen megismétlésre fog kerülni, természetesen "uj versenyzőket" is toborzunk addig. Sajnos technikai problémák miatt a képet amik készültek még nincsenek a birtokomban de mihelyst ez változik azonnal képpekkel egészitem ki kis postomat, ezzel is remélhetőleg átadván a remek hangulatot, és esetleg kedvet csinálván az olvasoknak is egy kis mozgáshoz , bolondsághoz.

11 megjegyzés:

  1. Simán megyünk újra, a kérdés a mikor...

    VálaszTörlés
  2. Bármikor amikor minimun 8 an leszünk :D

    VálaszTörlés
  3. Jövőre akkor te tanítasz korcsolyázni :P

    VálaszTörlés
  4. Nekem oké, csak azért annyit várjunk már hogy megszűnjön a fájdalom a lábamban...

    VálaszTörlés
  5. Jövőre akkor te tanítasz korcsolyázni :P

    VálaszTörlés
  6. Esélyes xD de majd ha sikerülne golyatáboros vezetőnek lenni majd elhozom jövő télen a gólyáim

    VálaszTörlés
  7. Csak nehogy a végén én is köztük legyek :D

    VálaszTörlés
  8. Fájdalom ..fájdalom MIAZ ? :D
    Rocky nem fáj :D

    VálaszTörlés
  9. Ha közte leszel Tsipa áldani fogod a nevem azt garantálom :D

    VálaszTörlés
  10. A fájdalom kérlek szépen egy olyan dolog ami aktuálisan a talpamat és a bal csuklómat hasogatja... :D

    VálaszTörlés