2009. április 29., szerda

"Laza" Hét eleje

Hát ez a laza azért került most idézőjelbe mert, egyrészt órára járás tekintetében tényleg kicsit lazára vettem a figurát a kevés alvás és a elég szar hangulat miatt. Egyszerüen nem tudtam figyelni semmire és a haverokkal akartam lenni. Még amikor vasárnap visszajöttem és elkezdüdött lényegében a hét számunkra, nem volt semmi gond. Meglátogattam a régen látott Petrámat és ezzel egybe kötve végre Rékával is találkoztam már vagy 2 hét után lassan. Ezután egy nagy-nagy beszélgetés közepette megérkeztünk a Fácánba. Itt egy szolid kis sör gyors elfogyasztása után egyből a sörsátor felé vettem az irányt ahol máár nagyban vártam a többiek. A sörsátorban még a vasárnapiakhoz mérten is kevesen voltak. Ez azért volt baj mert a DJ végre tényleg DJ volt és jól is meg jó zenéket is tolt. Úgy döntötttünk a sátornál tapasztalt érdeklődés hiányában h menjünk el vmerre szétnézni hátha találunk vmi mozgást. Hát csalodnunk kellet mert nem volt semmi, és miután visszajöttünk jóval a sörsátor várt bezárása elött, azt kellet tapasztalnunk h idő elött bezárták a sátrat. Ezután ha már nem volt más lehetőség egy ujjab könnyeb esti kis időtöltés a kolitéren. Majd vmikor 3 körül megint csak sikerült hazaérnem.
A hétfő kezdödőtt azzal h bementem egy előadásra és azt utánna lévő gyakorlatra és ezután léyengében egészen estig a kolitéren voltunk többnyire Viktorral, a többeik váltották egymást mert kinek mikor éppen mi dolga akadt. Mi nagyon ráértünk :D. A Redd Bull kis promos "sarka" a sátor mögött remek kis hangtechnikával volt felszerelve és nem utolsó sorban jó kis muzsikákat is nyomattak. Kicsit mi is közelebb tanyáztunk h egyrészt megkapjunk az ingyen Red Bull-t másrészt közelről érezzük és élvezzük a dübörgő basszust. Aztán az estére tervezett Stand-Upból nem lett semmi, mert Én kártyázi és kajolni mentem fel a koliba Annához, a többiek addig Sanyikát boldogították, és a szomszédokat azzal h nagysikerű oldscholl rajzfilm slágereket adtak elő. Aztán egy telefon folytán számomra igen csak megzuhant az este szinvonala. Ideges voltam szarul voltam , minden bajom volt. Annácskám és a többiek is probáltak nyugtatni meg minden, egy kis idő elteltével amikor már a mi Drága Vicánk kicsit sótlan lángosát élveztünk kezdtek helyre állni a dolgok. (legalább is már nem az járt a fejemben és nem huzott mélyebbre) Annát is boldogították még a fiúk a szobájában, többet közt kifutott a sör amit a metlakit persze elszív :D , és még ilyen és ehez hasonló aranyköpések és remek karcolások hangzottak el. Az elöbb említett lángossütés sem telt természetesen eseménytelenül. Itt is egymást követtték a nagyobbnál nagyobb beszólások és olyanokat röhögtünk h már komolyan fájt a hasam a végére. De persze nincs olyan dolog amit a jóbarátok és pár üveg sör ne hozna helyre. Ez most is így volt. Lent a DJ megint csak remek zenékkel örvendeztetett meg mindenkit. Ráadásul a kívánságokat is nagyon nagy örömmel és kedvel szinte azonnal teljesítette. Táncoltun egy jót megint csak és sikerült elfelejtenem azt a butaságot ami úgy elrontotta a kedvem. Sajnos most sem volt más képpen mint eddig, 2 órakor sajnos takarodot fujnak nekünk és ha menni kell hát menni kell. Hazafelé menet még Viktorral egy jót beszélgettünk a Rolling Rock-nál. Megint csak tanulságos beszélgetés volt számomra. 3órakor megint csak sikerült álomra hajtani a fejem.
A keddi napom azzal indult h az elöző estémet majdnem taccsra vágó problémát orvosoltam. Ez szerencsére nem volt olyan gáz és hosszu mint számítottam. Ezt követöen hát mi is következhetett volna, (rendszeres olvasok elönyben :) ) irány az 1es koli az én Drága kis Annácskámhoz. Megint csak beszélgettünk , ettünk egy kicsit aztán pedig elkísértem lovacskázni. Mivel nem voltam a hangulatom magaslatán, úgy döntöttem nem megyek be semmilyen orára a keddi napon és inkább megnézem Annácskát hogyan lovagol, de a kicsi szívem szégyellös szóval ezt el kellet napolni. Sebaj, ami késik az nem siet, szedtem a sátorfám és indultam Tibihez h csináljunk vmit. Hát mit csinál az egyetemista amikor ráér ? Többnyire a kolitéren döglik vagy éppen valamilyen soroztot néz. Nah hát kb mi is ezt a sémát követve Tibivel kb 10 rész Gumimacikat néztünk meg :D de persze Lolka és Bolka is volt :D . Ezután összeszedtük a bandát és a multkori IK-s egyetemismereti pályázaton nyert City Burgeres kuponokkal elindultunk h végre szilárd táplálékhoz jussunk a nap folyamán elöszőr. Miután ez megtörtént következhetett a héten szinte megszokottá vált ( a bulizás mellet ) TESCO látogatás. Itt feltankoltunk egy kis sörrel és irány vissza, h időben odaérjünk az ekkor még oly nagy titokban tartott szülinapi szervezkedésre. Dóri nem akarta megtartani a szülinapját , de hát kérem az egy dolog h Ő nem akarta :D megtartjuk mi neki , megszervezzük a háta mögött :P. 15 ember ügyes ármánykodása révén sikerült sztem egy igen emlékezetes 20. szülinapot összehozni a mi kis szépszemünknek. Innen is Isten éltessen mégegyszer Dóri :). Miután nagynehezen sikerült letudnunk a csoportképeket és egyéb dolgokat Viktoréknál (ahol nagy nagy tisztaság fogadott minket, tiszta szoba , tányérok és miegymás, ez Viktor egész napos kemény munkáját dicséri, ezért is nem mehetek el mellette h ne emlitsem meg :D ) A sörsátorban most azért már többen voltak , igaz kevesebben mint elöző este, de azért megfelelő egy jó nagy tomboláshoz. Nagy megrendülésemre ma nem volt a lángosos kocsi, így az annyira várt "lovis" lángosom megint csak elmaradt. A tánc a hangulat megint csak a már sokszor leirt szinten és hangulatban telt el. Voltak igen dekorativ és remek mozgással megáldott 3sok is körülöttünk. Élmény volt őket nézni egy kis szusszanásnyi szünet közben. Az este vége egy kicsit - megint csak - esett hangulati szinte fejeződött be (igazából nem is lett is vége) mert miután a sörsátor bezárt, még miért is ne, nekünk el kell mennünk a kikötőbe. Nem akartuk h vége legyen az estének de sajnos a kikötőbe érve azt tapasztaltuk h igen ugy néz ki h mégis vége lesz. De hát csak van még happy end a történetek végén. Viktor a sárkányba csábította át Nórit és Tibit. Én is mentem volna , de mindez 3 órakor volt, és nekem 7 kor kellnem kellet h menjek az imádnivaló proggyakomra, Zsoltinak sajnos meg már nem volt igazán hangulata sem. Így hát ketten elidnultunk haza a többieknek pedig további jó bulizást kivántunk. Ma félig meddig sikerült aludnom is vmit, és remélem h majd az estére tervezett tornádós buli megint csak olyat fog karcolni mint ahogy az eddigiek is tették. Ennyit mostanra, még jelenkezem a hét vége felé;)
Utólag is elnézést az esetleges sok hibáért nem volt időm javitani, majd pótólni fogom eme hiányosságomat is

2009. április 25., szombat

Csütörtök után sem áll meg az élet.

Azt gondoltam sokáig mostanában, hogy a csütörtöki nap után lényegében vége van a hétnek, de ez az elmúlt két-három hétben nem így történt. A csütörtök maga általában - abból adódóan h mindenki hazamegy (kivéve ha ZH vagy vmi hasonló fontos dolga akad) - elég unalmas és eseménytelen. Egy kosáredzés délelőtt , kalkulus 2 előadás és vége is a napnak. Ezután többnyire az van h egész délután otthon döglök és nem csinálok semmit. Általánbam ha nem kell tanulnom ilyenkor szoktam a sorozatos lemaradásaimat bepótólni. Most meglepetésemre (igazából nem, mert sejtettem h a szerda este miatt ) vki meglátogatott. Nóri volt az. Szegény eltévesztette a lépcsőházat :D de csak megtalált. Egy kis ellenállás után csak körvonalaztam neki h mégis mi volt tegnap a hézag. Aztán amig én elfogyasztottam a jól megérdemelt ebédemet, addig Ő kedélyesen elcseverészett Viktorral msnen. Aztán arra döntöttünk h belelesünk már ebbe a Californication-ba. Hát ez volt a nap legjobb döntése:D 2 rész után finoman szolva is hülyére röhögtük magunkat :D Azóta meg is van a House és Smallville mellet a másik uj fav sorozatom is. 10 részt már meg is néztem belöle (még aznap miután hazakisértem Nórit a koliba).
Másnap egy kellemesnek nem mondható és unalmas adszerk gyak után (most az előadást tartó úriember helyetessítette a gyakvezérünket, de nem is magyarázott annyira jól, nem is volt olyan kedves és nem utolsó sorban nem is volt olyan dekoratív sem). Ezután megint csak összeszedtem Nórit h együtt megyünk vonattal hazafelé. Kis időhúzásomnak köszönhetően majdnem sikerült lekésni a vonatunkat, de szerencsére ez nem történt meg (ha már a büfénél a srác elvitte az általam hamarabb kért sült krumplit akkor ennyit megérdemeltünk h plus 1-2 percet várt a vonat és így biztonságban elértük).
Hazaérve még akadt pár elintézni valóm amelyek lebonyolítása után utamat karcag city felé vettem a Nagykun Diáksport Viadal miatt. A régi gimim is részt vett ezen a sporteseményen és mint a kosárlabda címvédői léptek pályára. Ez volt az általám legfontosabbnak vélt esemény. Sajnos mivel annak idején (2 éve) teljesen más csapat nyerte meg a nagykunt, és azóta már mindenki el is ballagott, a címvédés nem sikerült. Hatodik helyen zárt a csapat, ami hát finoman szólva is harmatos teljesítmény. A csapat lelketlenül és olyan "szarok bele" módon játszott. Egyedül Ede barátom próbált meg mindent megtenni a győzelemért, de mivel magasan Ő volt a csapat legjobbja helyenként 3 ember is fogta. Ki is volt szegény borúlva a vereség miatt , hisz Ő tagja volt a nagy diadalt arató csapatnak 2 éve. Miután a meccs véget ért, Balázzsal és Bélával elindultunk Andikáékhoz egy kis házi "üdítő" kostolásra. Elhülyéskedtük itt az időt, aztán elindultunk vissza a bulira és h összeszedjük a többieket. Nekem és Bélának még karszalagot is kellet szereznünk, amit szerencsére egy régi gimis tanárunktól meg is kaptunk. Ezután egy gyors kis vizit a plusban és kezdődhetett a móka. Amikor a plusban vásárolt cucc elfogyott elindultunk az Ifjusági Központba (Hemo). Itt volt a buli, fent nem tudom milyen jellegű zene szólt mert ott nem voltam, a pincében viszont disco volt. Kicsit gáz volt mert egyrészt alig volt ablak, kurva meleg volt és még a füsttől sem lehetett látni semmit sem. Balázs Bigu Béla és Én abban a reményben voltunk h majd a maradnak többen karcagon ismerösők és majd elleszünk vhogy. Hát marhára nem így alakult a dolog, egyik pillanatról a másikra azon vettük észre magunkat h minden ismerös elillant, és hazament az utsó busszal. Ez azért is jelentett nagy gondot mert mi senkit nem tudtunk elérni h hazavigyen minket, nem volt kivel bulizni, és a vonatunk 03:30 kor indult kisujra. Éjfélkor kezdtünk el azon gondolkodni h mégis mit kellene tenni a gyors hazajutás érdekében. Balázs kreatív módon elindult hazafelé gyalog :D (ez csak azért gáz mert 18 km-re van kisúj kb karcagtól) De 3 óra alatt -mint utólag megtudtuk - sikeresen megtette az utat. Mi nekünk maradt a várakozás, a séta az állomásra, és a kellemetlen csipős hűvös idő. Béla nem igazán érezte a legjobban magát többször is megálltunk egy kis pihenőre h könnyítsen magán. Aztán amikor kiértünk a állomásra, szerencsétlen módon sikerült megtalálni a legnagyobb sarat az út szélén. "Csak" térdik lett sáros, ami azért az elhanyagolhatobb dolog mert a farmernek viszonlag nem lesz nagy baja , de a lábán lévő több mint 30 ezres converse kosaras cipő már sokkal érzékenyebb jószág, meg ugye kosarasok lévén nagyon féltjük az ilyen fajta cipőinket. Én és Bigu kínunkban csak röhögni tudtunk szegény Bélán. Aztán egy lájtos másfél óra után csak megjött a vonatunk is és VÉGRE VALAHÁRA elindultunk kisujra. Útközben felhivtuk Balázst - aki ekkor már javában aludt - h hazaért-e. Álmos hangon közölte h igen, majd megszakitotta a kommunikációt :D. A vonatról leszállva még egy darabig együtt sétáltunk hazafelé, majd elköszöntem a srácoktól és toronyirányban elindultam haza. Körülbelül 4:10 percet mutathatott az óra amikor nyugovóra hajtottam a fejemet.

Ez is megint csak egy mozgalmas péntek este volt, és még ma is el akarnak csábítani a Koronába, amire már öszintén szólva nem sok kedvem van. Egyrészt már úgysem jönne senki, leszámítva a régi gimis haverokat akiknek egy jó részét elég régen láttam utoljára, másrészt pedig ugye a legfontosabb h az anyagi bázisom is kicsit megcsappant. (és a ráadás pedig az h eddig csak a csüt este volt olyan, h ne mentem volna el vhova bulizni vagy vmi.) Szal ma/este délután egy kis pihenés meg esetleg sorozat, gyakorlás, meg jegyzet másolás lesz sztem. Fel kell készülni minden tekintetben a jövőhétre, amikor is majd a várva-várt IK-s Sörsátor veszi kezdetét. Aki kicsit is egyetemista :D vagy legalább is benne van a debreceni felsőoktatás mókuskerekében az tudja h az IK-sok azok, akik a legnagyob bulikat hozzák össze. Ezért van az h ha mi is elmegyünk vhova és éppen nincs party akkor csinálunk. Szóval érdekes hétnek nézünk elébe minden szempontból, mert még van egy fontos dolog is (mindennél és mindenkinél fontosabb) amit tisztáznom kell, mert a jelenlegi állapotában a szituáció nekem semmi féle képpen nem elönyős, és valószínűleg a másik érintettnek sem. Remélem megtudom oldani a dolgot és "happy end" lesz a vége a körülményekhez képest.

Elkezdődött a sörsátrak kora

Igen, végre eljött az is, amit egy egyetemista a legjobban imád. Az unalmas és többnyire érthetetlen, fárasztó előadásainkról meggyötörve jövünk ki. De a most következő (és eltelt) pár hétben ezen - isten egy nagy ajándéka - a sörsátor segitett nekünk túlesni. Vasárnap visszatérve debrecenbe már adott lett volna a lehetőség h élvezzem ezt, és a hétvége alatt már hiányolt haveri társaság is kitartóan probált elcsábítani, de most ellent kellet mondani, mert a hétfői kis oprendszer dolgozattól eléggé tartottam. Mint utolag kiderült nem kellet volna annyira de legalább már jobban is értem az egészet meg majd kevesebbet kell készülni amikor majd a zh-ra fogok ténylegesen tanulni. A hétfői nap is többynire azzal telt h készültem erre az elöbb emlitett kis dolgozatra. Mély megrendüléssel vettem tudomásul, h a TTK-s sörsátor mellet, a medikus sátorban, este fél 7 kor Kiss Ádám stand up-jára NEM TUDUK ELMENNI mert órára kell menni dogát írni. Nagyszerű mondhatom, repestem az örömtől, h én bent rohadok orán amíg a többiek hülyére röhögik magukat. Nah de aránylag hamar véget ért az óra is, a dolgozat is sztem türhetően sikerült szal talán elfogadható a nap mérlege. Óra után bevártam a haverokat, és hazasiettem enni, átöltözni és elintézni a progot. Ez mind gyorsan meg is történt és máris a kolitéren vártunk a többiekre h befussanak. Szokásos módon ez első utunk a Bivalyokhoz vezetett a KolKávba. Zsoltival párossával hajtottuk befelé a Bivalyokat mert a többiekhez képest le voltunk maradva. A sörsátroban állva és várva lassan kezdett a bandánk is összegyülni, és közben a drága vivás nem sexy Zola és zenekara is elkezdte a muzsikát. Az elején - egyrészt az elfogyasztott csekély mennyiségű alkohol folytán , másrészt tényleg nem volt jó - elég ramaty volt a hangulat és a zene is. Meg is kérdezte a barátunk a közönséget, hogy idézem: "Tényleg ennyire szar ? ! ". Aztán kezdtek belejönni és jó számokat szedtek elő , a Bivalyok is fogytak, szóval mire elkezdtük élvezni pont abbahagyták (murphy törvény). Ezután már nem élő zene szólt de eddigre már mindenkinek "benne volt a bugi lábában" :D . Kinek jobban, kinek kevésbé jobban ment a dolog , de a lényeg h nagyon jót táncoltunk és rendesen el is fáradtunk. Kettő óra körül úgy lettünk kizavarva a sátorból, hogy na most már vége van. Aztán lassan elindultunk szépen hazafelé. Út közben hazafelé még egy rendőr autó is igen közel és igen kiváncsi módón ment el mellettünk. Ez akkor fokozodott tovább amikor sokadjára üvöltötte vmeik barom (emlékeim szerint Proxy barátomat dicsértem) h SÜN !!! . Ennek örömére majdhogynem hazáig kisértek a rendőrök.


Erre a kellemes estére annyira sikerült rápihennem, h az "esti" 3 órás elalvást egy délután 15 orás kelés követette. :D Aludtam egy egész jót, csak sajnos ezután menni kellet kalkulus 2 gyakorlatra. Miután a gyakorlatot sikeresen letudtam, meglátogattam Nórit h elintézzünk egy kis papirmunkát, de Én ügyesen otthon hagytam mindent, ami kellet volna hozzá, és így arra döntöttünk, h elmegyünk enni vmit a Fórumba. Lefelé menet összefutottunk Viktorral és a dobverőjével amivel elöző este Zola megdobta :D. Megemlítettük neki a tervünket a Fórummal kapcsolatban és annyira megnyerőnek bizonyult h nem csak maga Viktor, de még Dóri és Nóri velünk tartottak a Fórumba. Kisvártatva Tibi és Zsolti is csatlakozott hozzánk és megint a remek kis társaság remek hangulatot hozott össze. Gyorsan vásároltm még egy kis "apróságot" magamnak aztán el is indultunk visszafelé a kolikhoz. Kifelé menet még pár promos hölgyemény is elkapott minket és megajándékoztak egy kis szorolappal meg egy kis AXE-al. Ezután az Ibolya neveztű megállónál feltétlen be kellet mennünk egy "dzsuditra" :D. Ezután már tényleg a kolik és a sörsátor felé vettük az utunkat. A cuccomat szerencsére be tudtam rakni a koliba, megspórólva ezzel egy 20 perces sétát. Megint lassan de biztosan elkezdett gyülni a nép, és a koncertre már mindenki a helyén volt, indulhatott a tombolás. Az aktuális fellépő megint csak remek számokkal és remek hangulattal örvendeztette meg a hallgatóságot. Ezután megint csak a tánctéren bontakozott ki a társaság minden tagja. Ezt követően tennük kellet egy kiskitérőt, ugyanis a sörsátorral párhuzamosan IK Est volt a Vigaóban. A társaság 90% IK-s volt, szóval mégis csak meg kellet nézni mi is van ott, továbbá Zsolti Tibi és Viktor részt vettek az egyik pályázaton amit könnyed egyszerűséggel meg is nyertek. Ezután következett az est fénypontja :D (akkor derült ki h ez lesz az :D ) a szépségverseny. Nah ez azért is volt vicces mert mi galád módon Nórit is "beneveztük" (elkaptuk és felraktuk a színpadra :D ) Ő pedig ha már ott volt meg is nyerte a versenyt :D (ez azért vicces mert IK-s lányoknak lett volna ez , de a 2 döntős közül egyik sem volt az , Nóri spec KTK-s :D ) Nah hát oda se neki :D tehát egy szépségkirálynővel és pár ajándékkuponnal gazdagabban indultunk vissza a mi kis sátrunkba. Itt megint csak táncoltunk egészen zárásig. Aztán még a szokásos helyünkre a 3as koli épülete elé még letelepedtünk szotyizni kicsit. Itt Sanyika ujjab aranyköpése is megszületett miszerint majd reggel jönnek a galambok és összeseprik a szotyit :D. Tibivel még hazakísértük Tündit , amit Én már nagyon nem akartam mert egy szál polóban kicsit hideg volt hajnali 3kor :D. Még beugrottunk hozzánk, ittunk egy kis "pálinkát" és elkezdtünk fél 4 kor még Heroes-t nézni, h ilyenkor már minek aludjunk. Tibi a rész felénél felrugta az alkut és mégis csak elaldut, ezt nem hagyhattam és felkeltettem aztán csak megbeszéltük h mégis aludni kéne. Ő elindult haza Én pedig bebujtam az ágyba.


Jó esetben 3 órát ha aludtam és már kelhettem is h egy fantörpikus prog-gyakon majd egy valség gyakon vegyek részt. Hát mit ne mondjak egy kicsit voltam csak meggyötört. De legalább a valség gyakon ért egy kis öröm is. Sikerült a zh ami miatt a múlt héten péntek este bent kellet maradni. Ezután mentem a koliba az egyetlen kis Annácskámért h elmenjünk vásárolni. Egész délután kovályogtunk, voltunk a Fórumban , a Tescoban meg még erre arra. Aztán az esti meccsre készülvén megint csak a koli elött gyülekeztünk. Az Objektumban aztán szépen el is foglaltuk az asztalunkat és már szotyival és sörrel készen vártuk a meccs kezdetét jelentő sípszót. A meccs nem volt akkora élmény mint amekkorának beharagozták vagy éppen én vártam, de így a társasággal ez is egy üde szinfolt volt a napban. Ezután vissza a koliba, megint csak Annáért, és a többiekért, h az időközben hivatalossá várt esti Tornádó-Kikötő program is kedzetét vegye. Kis XP telepítés és a szokásos "várjunk a lányokra mert olyan sokáig készülnek" részek után már nagyban úton is voltunk. Letelepedtünk szépen és lassacskán megint csak fergetes hangulat kerekedett. Ismét születtek olyan felejhetetlen mondatok h hajaj :D . Például Viktorról kiderült h hungarista és a Reebokos polója hátuljan ott van a Nagymagyarország is (amugy nincs :D félre ne értsétek :D csak Annácskám tévedt vakvágányra :D ) Aztán sikerült még az technika csodáit is felfedezniük egy iPhone "személyében". A társaság táncosabb kedvű része már éjfélkor az út túl oldala felé vette az irányt. Itt még az ekkor igen csak üresen tátongó Tornádó fogadott minket. Anna és Nóri teljesen megvolt rökönyödve, h itt így nem igen lesz semmilyen buli. Én és Viktor ezt csak egy finom mosollyal nyugtáztuk és arra figyelmeztettük őket h azért várják ki a dolgok végét. Nagyjából sztem egy olyan óra múlva be is igazolódott amit mondtunk. Megint csak a kedvenc zenéinkre tombultunk egy nagyot, mint ahogy tettük már ezt itt egy párszor. Az este kicsit kellemetlen módon ért véget , amiről nem nagyon beszélnék sokat.
Ami ezután történt az nemsoká egy - a hétvégevel kiegészitett - postban fog megjelenni :D egyelőre érjétek be "csak" ennyivel.

2009. április 19., vasárnap

Laura ?

Ez a videó ihletet minket arra h mi is megtaláljuk a mi Lauránkat és folyton folyvást Őt keressük a kolitéren vagy akármilyen más vendéglátó-ipari egységben :D. Eddig kevés siker koronzáta probálkozásainkat, de a társaság továbbra is töretlen lelkesedésű. Rájöttünk h első alkalmakkor a sport szelet hiánya okozhatott némi fennakadást, de most mivel sörsátor is lesz az imádott koliterünkön, és mostmár sportszelet is van/lesz nállunk :D nem menekülhetnek a Laurák :D . A hét első napja után már nem igazán kell a tanulással foglalkozni olyan értelemben h ZH-ra készülni csak az a minimális mennyiség h órákra bemenni és figyelni ;)


New design: done !

Nah hát akkor hivatalosan is elmondhatom h minden általam tervezett ujitást apró kis modósítást befejeztem. A blog ebben a formájában lesz látható egy uj ideig. Lecseréltem a régi sémát egy ujra és kicsit átszineztem a többiektől kapott tanácsok, és a saját elképzeléseim alapján. Véleményen szerint a headert is hozzá tudtam illeszteni a dolgokhoz mind szín mind pedig olvashatóság szempontjából. Egyeseknek lehet h majd el fog csúszni a blog header de ez az alacsony felbontásból fakadoan lehet. Mivel nem sikerült teljesen optimalizálni a felépitést, ezért a saját magam által látott felbontásban (1280 * 800 ) a legjobban látható a dolog. (de infórmációim szerint 1280*1024-ben is jó és akkor reményeim szerint ezekben a képarányokban nagyobb felbontás esetén sem lesz probléma). Így mostmár h a blog csinositására nem kell több időt forditani, lehet a postok írására koncentrálni :). Igyekszem minél többet és minél jobb minőségben írni.

2009. április 18., szombat

Kanye West's "Amazing" - 2009 NBA Playoff Preview

Sokakat nem érdekel amit irok a kosárról de a szavaknál sokkal beszédesebb a mozgókép. Íme miért is szeretem annyira a kosárlabdát. Kanye száma pedig remekül passzol ehez. Nincs is rá jobb szó - Amazing !
Ajánlom mindenkinek, hogy még ha nem is érdekli ez a sport 2 percet azért rá lehet szánni :)


Where will amazing happens this year ?

Ezzel a szlogennel került már egy jó ideje beharangozásra a ma hajnalban elstartoló NBA Playoffs (rájátszás). Mint kiderült nem nagyon követte senki sem figyelemmel amit az NBAről irtam de ezt most fontosnak tartva csak hangot adok neki. Az idei rájátszás sok megválaszolatlan kérdést vet fel a hozzáértő emberekben. Többet közzöt képes lesz e valaki megállítani a Lakers-t és Kobe-t nyugaton a nagydöntőbe jutásban, LeBron és Cavs hasonló minősítéssel bír keleten , de azért a Bostont, mint címvédőt sem szabad kifelejteni. A Bostonnal kapcsolatban másik kérdés amellet h képesek e megállatani a Cavs-t hogy vajon menni fog ez nekik Kevin Garnett nélkül. Ezek után pedig az h a nagydöntőben nagyvalószinűséggel a Lakers-el szembekerülve meg tudják e ismételni a győzelmet. Tekintsük csak vissza az alapszakasz egymás ellen lejátszott mérkőzéseire. A Lakers mind2 találkozójuk alkalmával megverte a Bostont, amit többet közt a pályaelönyüket is jelenti egy esetleges nagydöntőben való ismételt találkozás esetén, illetve persze a elöző évben való vereségért volt ez remek elégtétel. A Cavs-el szemben 2-2 es döntetlennel állnak, ami igen izgalmassá és küzdelmessé teheti majd a keleti főcsoportdöntőt.
A Lakers és Cavs egymás ellenni mérlege nem csak a nagydöntő hanem az MVP cím szempontjából is fontos volt, ezt pedig 2-0 val nyerte a Lakers. (Hiába LeBron az első számú MVP esélyes ez sok szakértő szerint lehet majd döntőfaktor)
Ezeken felül még rengeted kérdés vár megválszolásra, de majd mindenk ki fog derülni ahogy haladunk előre.

Kiemelném még azt, h a Miami ugye az első körben a Atlantával játszik amit reményeim szerint meg is nyernek (ha már sajnos a csapat rossz mérlege miatt nem lesz Wadeből MVP pedig sztem megérdemlné, nem mintha a többiek nem, de sztem akkor is Wade volt az MVP idén). Egyetlen keserédes dolog ebben a továbbjutásban csak az lesz, hogy ha sikerült akkor a Bostont fogják kapni (akik nagyvalószinűséggel majd kisöprik a Bulls-t) ami ugyebár nem éppen könnyű feladat, de láttunk már csodát legyen most is így.

Most pedig néhány kép és link a párosításokról:
  1. Lakers vs Jazz
  2. Nuggets vs Hornets
  3. Spurs vs Mavericks
  4. TrailBlazers vs Rockets
  5. Cavaliers vs Pistons
  6. Celtics vs Bulls
  7. Magic vs 76ers
  8. Hawks vs Heat
(Kattra és a képek nagyok lesznek)

(A Playoffs tree)

(Kelet első körének időbeosztása)

(Nyugat első körének időbeosztása)

Itthon is van élet ?

A válaszra mindjárt kitérek. De elötte lássuk csak hogyan is ndult a péntekem. Mint ugye nemrég olvashattátok elég soká ért véget a csütörtök - rendesen belenyulva a péntekbe - így a hét utolsó munkanapja is komoly csúszással indult. Nagyon nagy örömömre erre a napra is maradt egy zh, ezt még el is viselném hanem este 18 tól tartott volna 20ig. Normális esetben én már ugy fél 2 magasságában otthon sétálok hazafelé, ehelyett most 22:30 körül meg is érkezett a vonat az állomásra - vonaton a kalauzon és a mozdonyvezetőn kivül esetleg 5 ember ha tartozkodhatott és mégis volt vagy 10 kocsi, nem értem miért kell ilyenkor ilyen sok, amikor meg sokszor ennyien vannak kevesebb, ironikus de vhogy nem találom benne a logikát - ahol már anyukám várt h legalább most ne egyedül kelljen cipekednem. Az utón hazafelé az olyan nagyon régen várt Fűzfa reopen már nagyban zajlott. Megszabadulva csomagjaimtól én is csatlakoztam az akkor már felszabadult itthoni haveri társasághoz. Egy picit kellemetlennek mondható meglepetés fogadott amin egész este aztán - szabad perceimben - morfondítoztam h mégis miért volt ez így. Kicsit bántott mert egyrészről nem ezt vártam, másrészről ilyet még nem is tapasztaltam. Ezután csatlakoztam az asztálnál ülökhöz egy sörrel karöltve és hallgattuk az ökörségeket és azt hogyan készitjük ki a körölüttünk tartozkodó hölgyeket (komolyan már néha én éreztem magam kellemetlenül , nah jó nem :D de azért mókás volt :D )

Miután takarodot fujtak a fűzben, az igen csak jelentős méretű társaság (kb 25-30 ember) igaz h kis csoportokra bomolva is , de megindult a még nyitva lévő másik vendéglátóipari egységbe. Azonban itt mindenkiben hamar tudatosult h marha éhes. Nah mit nekünk egy kis séta, irány az oázis ahol végre találkozhattunk a régen látott Kutymorgóval (Ő Balázs fogadott kutyája, egy végtelenül aranyos golden retriver) és persze az alapkoncepció, az táplálélszerzés is teritéken maradt. A szokásos menü dupla full extra hambi és mindjárt mindenki jobban érzi magát. Szegény Deme barátomat nem hagytuk nyugodtan enni (ő volt az utsó a sorban, tehát ő kezdett legkésőbb hozzá a falatozáshoz) mert annyi sok baromságot összehordtunk itt is h már mindenki a hasfájással küzdött a sok röhögés okán. Balázs megetette Kutymorgót összeségében kb egy fél hambival, mert míg mi egynél megálltunk , Ő addig 2öt fogyasztott és mind2ből szép falatot dobott oda imádnivaló kutyánknak :D. Ezután elérkezett az a pillanat amit nem nagyon szeretek. Rájöttem h megint át kell sétálnom a város másik végére h hazaérjek. (mondja valaki h az éség nem nagy úr) Ahogy haladtunk úgy váltak le rólunk a banda kisseb klikjei hazafelé véve ők is az irányt. Végül már csak Hubával maradtunk. Vele már elég régen beszéltem és elég rég is láttam, ezért nagyon örültem neki h aztán még kint a házunk elött egy órát (és persze út közben is ) megbeszéltük egymással élményeinket, tapasztalatainkat a gimiből való eltávozás óta. Rosszalva tapasztaljuk h mennyire szétesett az itthoni társaság ami megvolt, de mostanra már szinte teljesen lebomlott. Többet közt annak okán h sokan ritkán járnak haza, továbbá ha haza is járnak többnyire akkor azt az időt a családdal töltik.

A hüvős időre és az óra állására való tekintettel elköszöntünk egymástól. Hiába ettem meg orával ezelött egy nagy adag, kaját belépve a konyhába azért megint az első dolgom az volt h egyek egy jót. Csakis ezután következhetett a megérdemelt alvás. (ami elég kiadósra sikeredett , 11 és fél óra :D )

Tehát a péntek kb ennyiben merült ki, a hétvége sztem most 2 dologra fog korlátozodni megprobálni megszerezni a oprendszer házikat és megtanulni, továbbá csinositgatni a blogheadert. Továbbá a beigért NBA és Bajnokok Ligájás postnak is nekiesek majd vmikor az este folyamán.

HármaSOKK

Nah hát ez megint egy érdekes bejegyzés cím, de majd ez elkövetkező (előre láthatólag igen hosszu postban) kifejtésre kerül. A koliteres este után amit már leirtam a csütörtök kicsit későn nagyjából 13 óra körül vette kezdetét. Nem vártam nagyon a csütörtököt mert több szempontból is erős düh gyülemlett fel bennem - ami később , köszönhetően a többieknek és a remek estének - elillant. Egyik ugye az volt h kiderült h progból zh-z ni kell, nah hát igen el is mentem a zh-ra meg is irtam, de hát nem lett igazán fényes. Tudtam és értettem h mit is kellet volna csinálni a feladatokban, de sajnos nem sikerült ezt C kódban reprezentálni, nem sikerült a megvalósítás. Ez sztem igen csak a prog tárgyamba (és nem mellesleg 7500 Ft-ba) fog majd kerülni. Azért nem voltam ideges igazából amikor kijöttem a zh-ról mert egyrészt elötte megint volt egy kis koliteres összeröffenés a bandával - most a tüző napsütés miatt a koliszobában ülve és beszélgetve mulattuk az időt - és drága Eszter még meg is etetett minket :), másrészt pedig éreztem h ez nem lesz egy diadalmenet. Miután letudtam a zh-t egy ujjab hangulat javitás érdekében Annácskához vettem az utam a koliba. Mind2en éhesek voltunk ezért tettünk egy kis kellemes sétát a plusba egy kis kajáért, közben vittem a hátamon is közben Ő még ujjongott és sikoltozott is hozzá - ez azért volt nagyon vicces mert ugy kb 20-30 ember nézett csak minket hülyének :D. Aztán miután megtaláltuk mit is eszünk irány a koli h megsüssük a pizzánkat. Amig elkészült a kaja beszélgettünk elhülyéskedtünk és Ferivel kicsit piszkálgattuk Annát h nem mindig érezzük természetesnek a hajszínét:D .

Könnyes bucsut véve Annácskámtól utamat a Kikötő felé vettem, mert ide volt megbeszélve a tali - ahonnan kapásból 45 percet késtem - de szerencsére senki nem vette zokon. A banda már az alaphangulatnál vidámabban és hangosabban mulatta az időt. Éreztem itt h egy pár Bivallyal le vagyok maradva, de ezen könnyen segitettem. Ezek után az éjfél elérkeztével az út túl oldalán a tornádóban folytattuk az esténket. Itt jegyezném meg az este folyamán ennyi és ilyen 3sok (!!??) hát ...húúú ... :D volt mit nézni. Kiemelném a kis svéd szőkét az asztalon kacérkodott velünk, de többnyire Viktorral. Az este fennmaradó részében sokat és nagyon jót táncoltunk, a zenei felhozatallal minden rendben volt és a végére még a keverésbe is belejött a Dj :D. Aztán miután mindenki úgy érezte h elég volt az este a csónakázó tó partján üldögéltünk és beszélgettünk kicsit. Itt is voltak vicces jelenetek :D. Ezután elindultunk hazafelé ami elöször még a kolit jelentette ami persze nekem és Viktornak marhára nem esett utba, de menjünk :D. Útközben a közvilágítást biztosító fényforrások tudatos lenullázása a nagyerdőben tudatosan lépésről lépésre haladt. De még mielőtt az képzelné vki h milyen állatok vagyunk hallkan jegyzem meg, h a lámpák 90% -a lányok által lett kioltva :D (itt szeretnék Dórinak és Gabinak is gratulálni :D). Ezután a kolitérre érkezve (nem is tudom miért érzem már lassan azt h ez olyan mintha hazajönnék :D ) az elmaradhatatlan vizihulla tánc, de ezuttal szigóruan ráparancsoltunk Zsolti telefonjára h véletlenül se probáljon meg arréb menni. Hallgatott ránk :D . Ezután még előkerült Gabi fényképezője ami megint csak emlékezetes és igen közeli képeket készitett. Ezután indult a tömeg tényleges oszlása és mostmár mi is hazafelé vettük utunkat. Az elváláskor még Gabi Viktor felé tett egy felesleges megjegyzést aminek meg is kapta a jutalmát :D. Ezután ugy kb 5 elött 10 percel már el indultunk az egyetem sugáruton hazafelé. Az idegennyelvi központ elött sikerült egy olyan durva kis M6 os BMW-t kiszurni , hogy csak kb 5-10 percig ámuldoztunk Viktorral a gyári 20" felniken, a pillangó válton és azon h milyen jól nézne ki ha mind2öknek lenne egy ilyene és azok a hölgyemének ülnének mellettünk akiket, mind a 2 szeretnénk ( ez akár egy Megan Fox is lehetne mondjuk :D ). Ezután könnyes bucsut véve eme gyönyörű gépcsodától haladtunk tovább. Míg az elözöekben annak láttuk ékes bizonyitékát h milyen csodákat képes alkotni az ember, addig néhány méterrel arréb pedig az került bebizonyitásra h létezik a másik véglet is. Egy toyota kistehergépkocsi annyira de annyira közel parkolt az elötte álló kocsihoz h már nyomta is a rendszámtáblát, Viktor le is fényképezte és meg is jegyezte "Oda nem férne be az ujjam". Már most ez érthető VOLNA ha nem volna hely és szorosra kell venni a figurát, de a két autó 30 méteres körzetében nem volt 1etlen egy kocsi sem. (megjegyezném h ez már délután is igy volt amikor még a prog zh ra igyekezve figyeltem fel eme ékes jelenségre). Ezután tényleg hazamentünk, igaz Viktor 10 percel 5 elött még felvetette h várjuk meg mig kinyit a pék és együnk kiflit. Gyorsan sztornoztuk az ötletet.

Nagy örömömre végre 5:10 perc magasságában nyugóva hajtottam fejem és megint csak rengeted vicces és érdekes élménnyel lettem gazdagabb. Remélem Én sem hagytam ki semmit , ha igen majd gondolom az olvasók komment formájában pótolják ezt :)
Most pedig essünk neki a blogheadernek, aztán pedig egy kis itthoni estét bemutató postal még jövök ma ;)

2009. április 17., péntek

Egy kis generál

Többen is mondták nekem h ezzel a színösszeállitással és a blogheaderrel vannak kisseb fenntartásaik és arra sarkaltak ezzel h váltsak dizájnt. Ez így itt a tavaszi kis megujulások alkalmával nem is olyan rossz gondolat. De sajnos mivel nincs elég időm erre ma, mert este valség zh amire még készülnöm kell , de este felé megprobálunk vmit kiötleni. Itt főleg az uj headerrel fogok majd sztem vért izzadni, mert az elöző is nagyban jól néz ki, kicsiben viszont nehezen olvasható, ha tudod h mi van odaírva akkor el tudod olvasni, egyébként kicsit gondolkodni kell h mégis most mi a halál lenne az. (sajnálom azért h annyi munka van benne és mégsem lett teljesen jó :( ).
Azért is gondolkodtam főleg a dizájnváltás mellet, mert többen azt emelték ki a színséma váltás kapcsán, hogy szerintük a látogatottság is emelkedhet (el ne piruljak :D ) és ebben azért látok rációt mert aki(k) ezt a tudtomra adták szintén rendelkeznek bloggal.
Csak ezen kérdés kapcsán belefutunk abba a kérdésbe h mégis milyen legye , hogyan legyen ... nah ezt kell majd sztem este meg holnap délelőtt megszülnöm... mert miért is ne még mindig tanulnom KÉNE.
A nagygenerál mellet azért majd a fergeteges csütörtök estéről is szándékozom beszámolni mert hál' istennek megint egy nagy este volt :)