2009. május 13., szerda

Csak mert ki lettem választva...

Az az igazság azt írtam h nem nagyon fogok írni mert nem lesz időm, de megjegyzések moderálása közben drága Tsipa barátom kiválasztott engem is egy feladatra, amit mint egyrészt megtiszteltetés, másrészt pedig tök érdekes végig csinálni. Mivel egyrészt már beleolvastam abba h mit is kellene csinálni muszály vagyok gyorsan végig szaladni a kérdéseken mert különben nem fogok tudni a tanulásra koncentrálni mert csak az fog a fejemben járni h az adott kérdésre melyik számot is kellene választanom.

A játék lényeg pedig a következő: (Tsipa blogjáról idézek mert lusta vagyok írni :P )
"Na, de hogy miről is van szó? Arról, hogy újabb 'játék' terjeng a blogírók berkein belül, ráadásul pont olyan, ami 'nekem való' :). A játék lényege az, hogy:
- válaszd ki a kedvenc együttesedet/produceredet/énekesedet/előadóművészedet
- válaszolj az alábbi kérdésekre kizárólag a választott személy dalainak címével
- aztán pedig válassz ki 6 flótást, akiket szeretnél, hogy játszanak és persze értesítsd is őket."
Sokat gondolkodtam eddig h mégis kit kellene megnevezni mint előadót, mert ugye minden számnak ugyattól a személytől kell származnia, magában a kérdésekre számokat keresni nem lenne nagy cucc, de ugy választani előadót h a kérdések mindegyikét kielétgítse nem egyszerű. De végül Lil' Wayne mellet döntöttem. Lássuk tehát a kérdéseket és a válaszokat:

1. Are you male or female?
Ay Man

2. Describe yourself.
Can't Stop, Won't Stop

3. What do people feel when they're around you?
Sky's The Limit

4. How would you describe your previous relationship?
I want You
Lift it up
Does what she wants
So good
Breakin My Heart
Damage Is Done
Loser
No more

5. Describe your current relationship.
Give It To Me (ezzel arra akarnék utalni h egy ujat szeretnék mivel jelenleg nincs)

6. Where would you want to be now?
Where The Cash At

7. How do you feel about love?
I Don't Want To Be Lonely
Maybe One Day
So Much Things To Say

8. What's your life like?
Lost In The Storm
Crazy
I Feel Like Dying
Rest In Peace

9. What would you ask for if you had only one wish?
Every girl ( :D )

10. Say something wise.
Games We Play

Nah hát ez az amit Én össze tudtam szedni :D elég érdekesre sikerült helyenként, és annak ellenére h féltem nem találok megfelelő számokat, csak sikerült (igaz van ahol Lil' Wayne-n kivül más előadó is szerepel a számban - mind mondjuk a rapperekre általában jellemző h "bandában küldik" - de azért sztem nem szegtem ezzel meg szabályt.

Az általam kijelölt emberkék pedig ( mindenki szedje össze magát :D ) név szerint a következők:
nah hát ennyit mostanra, majd jelentkezem.

2009. május 12., kedd

Csak röviden

Most sajnos idő és energia hiányában nem fogok "oldalakat" írni csak megnyugtatok mindenkit h a héten majd vmikor az agyvérzés és a tanulás között megprobálok időt szakítani arra h irjak egy keveset. A mai este megnéztük a srácokkal a moziban a Star Trek új mozis változatát és eszméletlen jó volt (erről majd egy külön postban bővebben vmikor). Most értem haza egy gyors zuhany után fürdés és alvás , holnap pedig tanulás ameddig ,meg amennyit csak lehet. Muszály lenne h sikerüljön a prog :\ . A jövőhéten meg szinte létezni sem lesz időm, így eddigi tapasztalataim szempontjából életem legnehezebb hete áll elöttem tanulás szempontjából amit minden féle képpen legalább elfogadható osztályzattal kellene abszolválni. Remélem menni fog.

2009. május 9., szombat

Inna - Love



Inna - Love lyrics



Come back and set me free
Now from infinity
Love is a mistery
Distance is killing me

Come back I need you now
You are the love I found
I feel above the ground
You take me round and round

Am I dreaming?
What I feel tonight about you and I.
Am I dreaming?
I can feel your love when I hold you tight.

I just wanna love you
And you're the one
I need you.
And I just wanna give all my love I have.
With my lips I'm feeling
And then I say I mean it
Cause you're the only one that I feel tonight.

Refren:

Come back and set me free
Now from infinity
Love is a mistery
Distance is killïng me

Come back I need you now
You are the love I found
I feel above the ground
You take me round and round.


Tudom h ez is már nem mostani darab, de egyrészt ha már a párja (Hot) szerepelt akkor úgy gondoltam ez is kapjon itt helyett. Másrészt eme két szám most elég elöl szerepelnek a playlistemen.

Kolihét

Hát elég jól elvagyok maradva a héten történt események leírásában , de most szerencsére olyan sokat nem kell írnom (ha kellene sem tenném mert most nincs nagyon kedvem hozzá). Szóval a hét megint csak mint szokott vasárnap este/délután kezdődik amikor a banda - lassan de biztosan - beszálingózik debrecenbe. Ezen a héten a változatosság kedvéért még mindig volt sörsátor, most a kolihét alkalmából. A vasárnap estére egy menzabuli volt programba véve, de az annyira jól sikerült - mint úgy általában eddig az összes vasárnapi party - h éjfélkor már takarodot is fujtak. Most ezt annyira sztem nem is bántuk, a lemezlejátszó (eddig lett lefokozva a srác aki a zenéért volt felelős) egyrészt alig akart - sőt nem is volt hajlandó - kérést teljesíteni , másrészt amit meg és ahogyan nyomta az nem igazán ütötte meg az elfogadható szintet. Ezután volt még hazafelé egy kis társaságom , majd csak addig böngészgettünk és hülyéskedtünk h csak fél 4 et mutatott az óra. A vendégek elindultak hazafelé én pedig aludni.
A "korai" (vagy késői , nézápont kérdése) lefekvésnek az lett az eredménye, hogy a nap folyamán elfogadható fizikai állapot elérése és fenntartása érdekében a diszkrét matek 2 előadás sajnos kimaradt hogy ezt az időt is alvással töltsem. Aztán egy matek gyakorlaton vettem részt, majd estére még volt egy másik óra, amugy megint csak a napo, nagy része a kolitéren telt, FIFA-val vagy egyéb elfoglaltsággal. Például felpakoltuk a csajokat a bikára majd a fél kolival együtt nagyokat kacagva néztük ahogyan "élvezik" a menetet. Annácskám annyira élvezte h utánna egészen a tetlegességig fajulva "hálálta" meg h egy ilyen élménnyel lett gazdagabb. A hétfő este számomra kicsit laposra sikeredett , mert amikor hazaestem óráról, akkor már a többiek készen álltak h induljanak ki a KTK-s sátorba a betervezett koncertre és már csak én hiányoztam a névsorból. De most sajnos nem töltöttem ki a jelenléti ívet, azt mondtam h pihenek egy kicsit és majd csatlakozom, nah ennek az lett a vége h ledöltem és megszunditottam és majd olyan fél 11 elött tértem magamhoz. Ekkor vettem utam a sörsátor felé, közben a többiek is elindultak visszafelé. Így tehát ahogyan indult az este úgy is fejeződött be, kicsit álmosan és unalmasan (persze most is 3 körül értem haza ezektől függetlenül, csak most nem volt olyan hangulata az egésznek). Kedden igaz kicsit fáradtan de annál határozotabban estünk volna neki a streetball-on az ellenfeleknek, ha lett volna :S , így tehát ellenfél hiányában, egyedüli nevező csapatként megnyertük a "bajnokságot". Ezért mit ne mondjak érdemes volt felkellni. Így még arra is maradt lehetőségem h bemenjek progra, ami megint csak meghiúsult és csoportos sátorlátogatás lett belőle. A kedd estére az elsőszámú program természetesen a BL elődöntő 2. mérközése volt. A Man Utd - Arsenal találkozot TV6 hiányában nem tudtuk sem az Objektumban sem a KolKávban megnézni, ezért maradt Tibiék albérlete. Itt viszont kényelmesen és nyugodt hangulatban tudtunk szurkolni a mieinkért. A meccs végeredménye minden szempontból remek volt, 3-1 , és ezen kivül még sztem év egyik leggyönyörübb góljának is a szemtanúi lehettünk Viktorral, amikor a United egy gyönyörű kontra végén , Ronaldo révén bebombázta a labdát a hálóba. A meccs végeztével elindultunk megnézni a többieket a sátorban, megint csak kicsit punnyadosra sikeredett az este leszámítva egy két apróbb konfliktust. Most viszonlag korán - a proggyak amitt főleg - már fél 2 kor aludtam.
Több szempontból is nagyon vártam a szerdai délután kezdetét. Elöszőr is mert véget értek az óráim ami már egy hatalmas pozitívum és megkönnyebülés , másrészt Nóri még a szépségverseny megnyeresé alkalmával szert tett 2 db mozijegyre és engem ért az a megtiszteltetés h ezeket felhasználjam vele. Időben odaérkezve egy kb 20 perces várakozás után csak sikerült bejutnunk és felszerelkeznünk pop-cornal és kolával. Az egészben az volt a legviccesebb és a leghangulatosabb h összesen 2en voltunk benn a teremben , rajtunk kivül egy teremtett lélek nem ült bent. Így az egész mozizás nagyon hangulatossá és otthoniassá vált. A film pedig abszolút remek választásnak bizonyult, szinte az egész filmet hangosan és felszabadultam végigkacagtuk (talán azért voltunk ennyire nagy hangal mert nem volt senki akit zavarhatott volna). Szóval ez is egy maradandó élmény lett megintcsak és ezután ha jövünk biztos h az 13 órás előadásra jövünk megint , csak akkor már megprobáljuk az egész bandát elhozni. Ezután irány haza egy kis délutáni alvásra ha már este nem nagyon volt meg a kellő mennyiség. Ezutén gyorsan összekaptam magam és elindultam bevásárolni egy kicsit az esti meccsre és az utánna következő partyra. Sikerül út közben konstatálnom h Tibiék megint nekem szoltak utoljára h modósították a programot, ráadásul egy csaj miatt (utolag kiderült h el van neki nézve , mert Szilvi nagyon nagyon jól néz ki :D ). Nah dehát csak odakerültünk időben Viktorhoz a meccs kezdetére és a literes Jhonny is remekül mutatott az asztalon. Mindenki érezte h ennek az estének így nem lesz jó vége, de nem nagyon foglalkoztunk vele , kedélyesen fogyasztottuk az italt. Közben h bővüljön a társaság befutott "jófféle" Tomi is aki egy telefonszámért cserébe meglepett minket egy kis szeretet csomaggal. Ezután - a Viktor álltal már annyit emlegetett - RX-8 élményben is volt részünk. Ezután az este remek hangulatban telt. "Emlékezetes"-re sikeredett.
A csütörtökön a telefonom lemerülése miatt ugy elaludtam mint annak a rendje, így sem kosárra sem a kalkulus 2 re nem tudtam bemenni. A többiekhez ugrottam le egy kicsit dumálni, majd Tibivel karöltve és összepakolva elindultunk hazafelé (igaz nem egy irányba). Nem szoktam hazajárni csütörtökönként mert még a pénteki napon helyet kapott egy adszerk gyak , ezen ok miatt mindig csak péntek délután érek haza. Azomban a pénteki vasutassztrájk miatt a pénteki hazajutás kivitelezhetetlen lett volna.
A pénteket azért vártam már nagyon mert végre az itthoniakkal is tudtam találkozni. Igaz akivel nagyon szerettem volna beszélgetni sajnos nem volt igazán elérhető, így csak pár szó erejéig tudtunk beszélni, majd eltüntek és aztán nem is láttam a őket az este folyamán. Kicsit lelombozott de hát így alakult majd legközelebb.

2009. május 8., péntek

Jubileum

Teljesen megvagyok lepödve, egyrészről gondolkodtam azon h mégis csak majd valamilyen formában hangot adok neki h ha majd az oldal látogatottságát mérő számláló alul átfordul a 2000-be akkor majd azt mindenféleképpen egy postal fogom jutalmazni, másrészről nem gondoltam h ez ilyen hamar be fog következni. Ugyanis nem régen irtam az elöző postot, és akkor a számláló még jóval 2000 alatt volt (ha jól emlékszem egészen pontosan 1988-at mutatott). Ezen azért vagyok meglepve , mert most kb 5 (max 10) percel ez után -ujra megnézve a számlálót - már 2009 nél járunk. Ennek most tökre örülök h azért csak vannak emberek akik olvassák a blogot és érdekesnek is találják annyira h benéznek máskor is. Igazából ez a 2000 "annyira" nem kerek, de mivel az első ezres után elfelejtettem kiemelni eme esemény fontosságát most úgy döntöttem eme hiányosságot - ezen formában - pótolom. Kis kattintás és időbefektetés Nektek, annál nagyobb öröm nekem. Szóval tehát ezt is megértünk , a számláló száguld tovább és nagyon remélem ilyen tempóban fogja ezt a tevékenységet folytatni. A heti események összefoglaloját már -idő és erő hiányában - holnapra halasztom, de akkor mindenféleképpen szakítok majd rá időt.

Isteni csoda

Ennél jobb szavakat szerintem igen nehezen lehetne ERRE találni. Az az igazság h nekem nem szokásom csak így csajokról írni is nagy felbontásu képeket kirakni ahogyan azt néhány kollega. Nem is áll szándékomban mert, egyrészt nem az Én ötletem és szeretnék eredeti maradni már amennyire ez lehetséges , másrészt pedig most nem akarom h csak azért nézzék a blogot az olvasoim mert sok itt a jó nő. Szeretném ha az lenne az elsődleges vonzóerő ahogy és amit írok. Ettől függetlenül azonban ezt a videót egyszerűen muszály megmutatni minél több embernek. Előre le szeretném szögezni, h ahogy eszi a gyros-t egyáltalán nem gusztustalan, sőt épp ellenkezőleg... . A másik dolog amit még többen kifogásoltak az a tetkója... nah de most komolyan, emberek ha a videó nézése közben a tetkóval foglalkoztok akkor vmi sztem nincs rendben :D ...

2009. május 3., vasárnap

„Farkas” bőrbe bújva

Hát megint csak eseménydúsan telt ez a hétvége is. Egyrészről azért mert az terveztem h tanulni fogok, megcsinálom azokat a házikat amiket feladtak, és ezzel legalább a következő héten megírásra kerülő zh-kra is gyakorlok egy kicsit. Ez odáig remek is lett volna ha nem hagyok minden füzetet Debrecenben. Szóval így igen nehézkessé vált az az elhatározásom hogy én igenis tanulni fogok. Pedig most tényleg akartam , igaz h még menet közbe sikeresen meg is fáztam. Folyik- és bevan dugulva az orrom, meg a torkon is kapar kicsit, de ez a hétvége során elfogyasztott rubophennek köszönhetően már sokat javult. Tehát tanulni való – és így tenni való híjján mihez kezd magával az ember. Hát elöszőr is egy kis kellemes szombati ebéd keretén belül elmegy a nagyszüleihez és megköszönti a nagymamát anyák napja alkalmából. Ez több okból is nagyon jó volt mert remek kajával várt minket a Mami és legalább végre láthatták is h még élek (ugyanis mostanában elég kevés életjelet adtam magamról a nagyszülők irányába). Ezután maradt a szokásos döglés a gép előtt és meccsnézés. De hogy azért tegyük egy kicsit tartalmasabbá a napot leszedtem egy játékot is. Nem vagyok nagy játékos ilyen tekintetből, már kinőttem az ilyenekből. Többnyire ha játszom akkor az FIFA vagy NBA öcsémmel vagy vmeik haverommal. Tehát egymás ellen vagy egymással, mikor hogy jön ki a lépés. Ritkán van olyan h találok vmi olyan játékot ami úgy lekötne h esetleg elkezdjem végig játszani. A legutolsó játék amit végigjátszottam az a GTA 4 volt, azt is még az előző vizsgaidősuckban kezdtem el és csak nem rég értem a végére, szal nem volt vmi inteziv a dolog – néha időtöltés képen egy-egy óra játék. Most pedig aminek neki kezdtem az a X-Men : Origins : Wolverine. Ez a legujjab X-men film adaptációja. A film igaz még csak nemrég került (vagy majd csak most fog lassan) a mozikba, de meglepő modon a játék már megjelent. Mint megszokott dolog az ember mindig és kizárólag legális úton jut hozzá a dolgokhoz. Ez igy volt a játék esetében is. Azért kaptam igazából kedvet a játékhoz mert nemrég néztem meg a film „work print” változatát (ez azt akarja jelenti h a filmben még szinte semmilyen speciális effekt nem volt fellelhető, láthatóak voltak a kötelek amikkel a színészek ugrálta durvább effekteknek pedig csak az alapja éppen csak felvolt skiccelve). Ennek ellenére egész élvezhető volt a film, mindamellett h nekem tetszett a story is, igaz a befejezés számomra hagyott némi kívánni valót maga után (nem akarok spoilerezni szal nem irom le mi volt az). Szóval ezen felbuzdulva döntöttem úgy hogy akkor uccú neki vessük bele magunkat a játékba. A játék – csak úgy mint a film – a kezdeteket mutatja meg Farkas (Hugh Jackman) karakterével kapcsolatban. Végre a sok homályos utalások amiket láthattunk az első 3 részben most már tisztán is világosan érthetőek. Megmutatják nekünk hogyan került pontosan az adamatrium Farkas testébe, milyen volt az előélete stb. A játék történetvezetése ehhez a story vonalhoz kapcsolódik. Természetes a filmben látottaknál sokkal jobban kibontva, kiegészítve. Sokszor a-számomra kicsit zavaró módon- az időben ugrálva kerülnek elő Logan emlékei és ilyenkor az adott küldetésből visszacsöppenünk a dzsungelbe, és itt az adott emlék kapcsán felidéződött küldetés befejeztével jutunk csak vissza „napjainkba”. Mivel még nem játszottam végig a játékot és saccra olyan 40-50 % körül járhatok, többet a storyról nem tudok mondani. A játék irányítására nekem nem nincs panaszom. Az egér 2 gombjával tudunk támadni, a shift meg c pedig különböző speckó támadásokat hoz elő. A mozgás a szokásos w-a-s-d kombinációval megy. A kamerával sincs probléma egy két hülye küldetést leszámítva, ahol a látványt alárendelték a kényelmesebb irányításnak, ezek a küldetések a kamera baromságai miatt idegesítőek tudnak lenni. A grafika sztem nagyon szépre sikeredett igaz ezek beállítási lehetőségei finoman szólva is szegényesek. Összességében nekem tetszik, nem rossz időtöltés. Mindig is tetszet a filmekben Farkas karaktere, és szerettem volna a bőrébe bújni és –lényegében a regenerálódó képességnek n köszönhetően elpusztíthatatlan – hőst irányítani. Ezt most ez a játék lehetővé tette. Majd a jövő héten hazaérve sztem folytatom a vérengzést (elég véresre sikeredett a játék, de a látványba ez rendesen belead). Nah hát akkot ennyit erről a témáról, visszaérve az albiba sztem megcsinálom a házikat amiket nem tudtam mert nem vittem haza, aztán egy kis séta valamerre majd alvás.

Íme a film trailere akit esetleg érdekel:

2009. május 2., szombat

Inna - Hot



Inna - Hot lyrics


GO!

You belong to me...
I belong to you...
Fire from my heart..
Burning just for you..
When you're far away
I`m in love with you
Feeling that so high
Walking like do you... (x2)

Walking like do you...

Fly like you do it
Like you're high
Like you do it
Like you fly
Like you do it
Lïke a women

Fly like you do it
Like you're high
Like you do it
Like you try
Like you do it
Lïke a women

haaaaa.................
la la la..............
GO!

Fly like you do it
like you're high
like you do it
like you fly
like you do it
like a women (x5)

2009. május 1., péntek

Rohanás

Nah annak örömére h a mai délelőtt én már ezt a postot egyszer megírtam csak arra döntöttem h az olvasók érdekében megírom megint. Elég ideges voltam, amikor az egy órás munkám ami már javítva is volt meg minden, csak ugy elveszett.

Nah de akkor térjünk vissza az aktuális eseményekhez. Szóval mielőtt elkezdődött volna a ballagási ünnepség miatti rohanás még egy szerdai napnak és egy szolid – de annál esemény teljesebb, pontosabban unalmasabb – csütörtök délelőttnek kellet eltelnie. A szerdai nap egy kis alvás pótlással kezdődött ezután következett a délután. Én igazából semmilyen konkrét ötlettel nem voltam felvértezve ezzel kapcsolatban, de ezen hamar segített Nóri. Az IK-s szépségverseny alkalmával nyert egy órás billiárd kupont a plázába. Mivel Ő nagyon szeretett volna vmi tartalmasabbat csinálni a délután folyamán, felvetette nekem azt az ötletet, ha mi és még 2 emberbe elmennék és lejátszanánk a kupont. Én nekem egyértelmű volt h kit is fogok magammal elhívni, hát persze h Annácskát J. Nóri igazából 2 név között vacillált, de végül is segítettem a dolgom amikor is a koli felé vezető úton belefutottam Viktorba és megosztottam vele tervünket. Természetesen nem kellet fegyvert fogni a fejéhez h velünk tartson (igaz éppen hazafelé akart menni h Ő is bepótolja az alvás terén felgyülemlett hiányosságait). Tehát most már ketten mentünk tovább a koliba a lányokhoz. Nóri már készen várt minket, Anna pedig elég hamar készen állt arra h 5. alkalommal ragadjon dákót. El is indultunk a plázába, odaérve azonban azt kellet tapasztalnunk h éppen teltház volt. Ezért a „pultos sráccal” megbeszéltünk h lefoglal nekünk egy asztalt és egy óra múlva majd jöjjünk vissza. Tehát egy apró kis malőr csúszott be a programba, de ez sosem okozott még nekünk gondot. Gyorsan sikerült kiegészítő programot találnunk. Viktor meginvitált minket hozzájuk h megismertessen velünk egy számunkra uj sorozatot. Ez a sorozat pedig nem más volt, mint a Skins. Elég érdekes kis sorozat volt így elsőre, de igazából nekem megnyerte a tetszésem. Leginkább a Narancsvidék emberibb és sokkal reálisabb, valóság hűbb párjaként lehetne emlegetni. A karakterek hétköznapiak, lényegesen közelebb vannak az átlagemberhez, mint az előbb említett sorozatban. Tehát ebből néztünk meg egy epizódot majd elindultunk vissza a plázába most már tényleg játszani. Én szeretek billiárdozni, régen amikor még a mi városunkban is volt lehetőség sokat jártunk, de egy idő után mindent ilyen lehetőség megszűnt. Mostanra már igen csak megfakult tudással álltam ki Viktor és Nóri ellen. Viktor tudott még játszani elég jól, Annácska mint említettem egy kezén meg tudja még számolni hányszor billiárdozott, Nóri pedig ugyancsak lelkes kezdő. A játék maga nem is lett volna rossz – nem is volt az – ha nem raktam volna el 3szor egymás után a fekete 8ast. Amikor nem történt ez meg nyerni is tudtunk. Közben a hangulat – egy-két pillanattól eltekintve – remek volt. A lányok olyan aranyos beszólásokkal és technikai tudással kápráztattak el minket, hogy lényegében végig kacagtam a délutánt Viktorral. Ezután – mivel annyira megtetszett mindenkinek a Skins – visszamentünk Viktorhoz még 1 rész erejéig. Ezután a csajok lassan elindultak vissza a koliba. Én a plus felé vettem az utam h az beszerezzek pár apróságot az estére. A gyors vásárlás után végre olyan program vette kezdetét, aminél jobbat nem is kívánhat az ember, foci, sör, rágcsálnivaló nők – és ez által probléma és felesleges beszéd – nélkül. Ezek tetejében nem is akármilyen meccsről van szó hanem a Man Utd – Arsenal BL elődöntő „odavágójáról”. A meccs nagyon élvezetes , izgalmas, látványos volt és nagy örömünkre a United győzelmével zárult (1-0). Igaz szeretem az Arsenal-t is, de a United közelebb áll a szívemhez, továbbá nagyon nagyon szeretnék látni egy Barcelona – Man Utd BL döntőt. A meccs után elindultunk Viktorral h találkozzunk a csajokkal a kikötőben. Kicsit Viktor is és Én is punnyadtak voltunk, többet között lehet a másfél órás kanapén döglés miatt meg ugye mindenkinek meg volt a maga baja az adott napra. A kikötőbe érve azzal kellet szembesülnünk h alig vannak kint és azok közül is igen kevés ember ismerünk. A hangulat eléggé lapos volt, és csak többnyire csak szenvedtünk, amin a csajok próbáltak itt-ott segíteni. Nagy nehezen elérkezett az éjfél amikor is átszivárogtunk a Tornádóba. Itt most is –talán a „korai”, éjféli időpont miatt – még alig voltak. De szerencsére ez hamar változott és megtelt a kis tánctér. Nem volt igazán nagy hangulatom a tánchoz de a lányok csak erőltették h táncoljak velük, ami azért jó esett (haza sem akartak minket engedni, mindenfelé mocskos eszközzel birtak engem és Zsoltit maradásra :D) Aztán elérkezett végülis az a pont amikor már nem használt a női ármány, és nem engedtünk, elindultunk haza. Most a változatosság kedvéért nem 3kor hanem 4 órakot hajtottam nyugovóra a fejem, ami csak a csütörtöki nap szempontjából nem jó hír.

Most vette kezdetét a rohanás, ami miatt már jó előre el voltam fáradva. 5 egész óra alvás után bemásztam kosáredzésre, ahol szerencsére - az edző hiánya miatt – elmaradtak a további teljesítmény felmérések. Így csak egy szolid másfél órát ökörködtünk a srácokkal a pályán. Volt egy aranyos kis csajszi aki nagy odaadással játszott, Én voltam az embere, rajtam védekezett és -felvéve a kesztyűt - én pedig rajta. Kellemesen elmosolyogtunk egymásra, csak sajnos az edzés végén olyan hirtelen eltűnt h sem a számát sem a nevét nem tudtam elkérni. Remélem jövő héten ujra jön :D. Ezután egy gyors villámlátogatást tettem Annácskámnál a koliban akit éppen a munkába való készülődés közben csíptem el. Ezután egy felettébb érdekes kalkulus 2 előadás következett amit – mint mindig - most nagy érdeklődéssel figyeltem (remélem átjött belőle a cinizmus). Az előadás végeztével rohanás az állómásra, közben még kutyafuttában elfogyasztottam egy big mack menüt a mekiben mint addig egyetlen adag szilárd táplálékot aznap. Hazaérve rohantam haza h lefürödjek és még megint csak egyek vmit és puccba vágjam magam a ballagási ünnepségre. Szerencsére –igaz nagyon szoros volt az időbeosztás – sikerült szintidőn belül teljesíteni. Két ember miatt is voltam hivatalos a ballagásra, Adri volt az egyik személy, a másik pedig Andika. Adri kedd este tájékoztatott engem arról h szívesen látna a ballagási ünnepségén. Nagyon örültem h meghívott mert igazából én már elkönyveltem h sem Ő, sem pedig Andika nem gondolt rám. Andika másnap üzent nekem h hozzá még egy ballagási vacsira is hivatalos vagyok. Ez csak azért volt gond mert mind2 hölgy számára az utolsó pillanatban sikerült csak csokrot csináltatni. Tehát a kicsit küzdelmesen elintézett virágokkal felvértezve indultunk el Balázzsal. A ballagást az eső kis híján elmosta, de szerencsére az időjárás kegyes volt. Az ünnepség –a beszédekkel tarkítva – megint csak tök unalmas volt. Nehézkesen is de kivártuk a végét és amikor a tömeg lassan megindult h megtalálja ballagó csemetéjét mi is hasonló képen tettünk, hogy odaadhassunk a lányoknak a csokrokat és a kis apróságokat. Először Adrit sikerült „levadászni” a nagy tömegben. Ahogy én láttam örült neki h eljöttem és jól is esett h meghívott. Több jókívánság közepette odaadtam neki a virágot, és megbeszéltük h mivel már nagyon régen nem tudtunk egy jót beszélgetni és nem is nagyon láttuk egymást mihelyst lemegy neki ez az egész írásbeli érettségis időszak egy hatalmas közös party keretében mindent be fogunk pótolni. Ezután Andikát rohamoztuk meg, miután átadtunk az ajándékot és a virágot mondta h majd kint várjuk meg őket és a többieket h egyszerre induljunk majd hozzájuk a vacsira. Kis autókázás után meg is érkeztünk. A birkapörkölt, amit feltálaltak nekünk sztem finom volt annak ellenére, hogy a szakács végig szabadkozott. Jó volt egy kicsit végre nyugisan leülni és csak beszélgetni, elég volt a bulikból a héten :D. Úgy nagyjából fél 11 tájékán el is indultunk hazafelé. Meglepő módón a héten – sőt a elmúlt időszakban talán először – éjfélkor már ágyban voltam.

A pénteki nap most egy jó idő után a családnak szentelődött. Egy kis egész napos kirándulást tettünk Debrecenbe. Igaz Anya – meglátva az albérletben uralkodó helyzeteket, ami szvsz egy normális átlag egyetemista albérlet szintjén volt – egyből nekiállt rendet csinálni. Miután ezzel végzett egy kis mekizés, majd egy kellemes kis séta a Nagyerdőben és az egyetem elött. Nagyjából 21re haza is értünk, és szerencsére nem fujt el minket az orkán erejű szél sem. Ezek után egy kis betegeskedéssel megtűzdelt hétvége következik amit már alig várok … . A hétvége folyamán mivel nem sok dolgom lesz terveim szerint, még irni fogok egy két postot , addig is kitartás.

Agyvérzés...

...közeli állapotban érzem magam amikor hála az átkozott laptomnak, kb egy órányi írás után összehozott bejegyzésem csak ugy hip-hop elveszett és a remek rendszernek köszönthetően még a rohadt piszkozatokba is már az üresett mentette el. Szóval most baszottul ideges vagyok h amit eddig leirtam csak ugy elveszett egy technikai malőr miatt. Mihelyst megnyugszom és 180 alá meg a vérnyomáson, elkezdem elölről, de jelenleg a laptop érdekében hanyagolom mára a blogolást.