2009. március 1., vasárnap

Hát de ne már !

Egyre több ismerősömről derül ki h aránylag rendszeres olvassák szerény kis probálkozásomat amit itten láthat mindenki. Ennek én tökre örülök , de azért mint úgy általában mindenben ebben is van egy kis fricska. Mint kiderült az NBA-s postokat eddig igen elenyésző számú ember jelezte h olvassa. Ez engem kicsit azért bánt, mert én tényleg nagy buzgalommal írok ezekről a sporteseményekről, angol értékeléseket fordítok le hozzá h legyen miből írni , és az angol sajtónyilatkozatokat is felhasználom. Meg persze a statok adják a fő gerincét a dolognak, mivel nagy bánatomra nem tudok minden Miami meccset megnézni (igazából szinte egyet sem :S :( ). Mindig probálok arra is ügyelni h azok az úgymond összefoglalók amit írok érdekesek legyenek és magamhoz és a tudásomhoz mérten szakmailag sem lehessen (nagyon) belekötni. De kezdem azt érezni h az NBA rovat szinte senkit nem érdekel. Ennek a kiderítése érdekében ki is rakok egy szavazást amelyben azt szeretném megtudni hogy azért akad e aki olvassa ezeket az írásokat és ha igen ide megjegyzés formájában nagyon örülnék pár értékelésnek, kritikának vagy bárminek ami ezekre vonatkozik ! Köszönöm előre is a segítséget ;)

2 megjegyzés:

  1. Tapasztatalatból mondom, hogy nem célszerű összekeverni egy magánéleti blogot egy szakmai bloggal. Célszerűbb lenne egy, az NBA életét bemutató blogot is futtatni emellett a blog mellett, és arra csak azokat a postokat kitenni. A kapcsolat végett lehetne linkelni egyik blogot a másikra.

    Szerintem.

    VálaszTörlés
  2. Ez végülis igaz ...de most ha itt nem olvassa senki akkor valószinüleg külön sem olvasná senki ...szerintem ..

    VálaszTörlés